Az izraeli védelmi erők előre megtervezett erőszakkal találták szembe magukat
Izrael Állam budapesti nagykövetségének közleménye
Ma, a kora reggeli órákban az Izraeli Haditengerészet feltartóztatott hat hajót, amelyek kísérletet tettek a gázai tengeri blokád áttörésére.
Mindez számos előzetes izraeli figyelmeztetés után történt, amelyeket az Izraeli Haditengerészet még az akció megkezdése előtt juttatott el az érintettekhez. Az Izraeli Haditengerészet arra kérte a hajókat, hogy Asdod kikötője felé váltsanak irányt, ahol a segélyszállítmányt kipakolnák, majd biztonsági vizsgálat után szárazföldön juttatnák el Gázába.
A hajók elfogása alatt a fedélzeten tartózkodó tüntetők tűzet nyitottak az Izraeli Haditengerészet katonáira, valamint könnyűfegyverzettel, illetve késekkel és botokkal támadtak rájuk. Egy haditengerész elragadott egy korábban bevetett fegyvert is. A tüntetők nyilvánvalóan előre felkészültek a fegyveres támadásra.
Az életveszélyes és erőszakos akcióval szembesülve a Haditengerészet tömegoszlató eszközöket vetett be, és tüzet nyitott a támadókra.
A kezdeti jelentések szerint az összecsapásban több mint tízen életüket vesztették, és sokan megsebesültek. A tűzharcban, illetve egyéb eszközök bevetése során négy haditengerész is megsebesült, kettő könnyebben, a másik kettő pedig kisebb sebeket kapott. Valamennyi sebesültet, mind az izraelieket, mind a külföldieket helikopterrel evakuálják, és izraeli kórházakba szállítják.
Az Izraeli Védelmi Erők a helyszíni jelentése szerint úgy tűnik, hogy a fedélzeten tartózkodók azt tervezték, hogy legyilkolják a Védelmi Erők katonáit.
Az események folytatódnak, és mihelyt újabb információk birtokába jutnak, azokról tájékoztatást adnak ki. Az Izraeli Haditengerészet parancsnoka, Eliezer Marom admirális helyettes követi nyomon a történéseket.
A következő órákban, a hajókat Asdod kikötőjébe irányítják, miközben az Izraeli Védelmi Erők biztonsági ellenőrzés alá vonják a fedélzeten utazókat, hogy személyüket és felszerelésüket azonosítsák. A Védelmi Erők szóvivője közölte, hogy feltárják a történteket, és a további részletekről – mihelyt lehetséges – azonnal beszámolnak.
Az Izraeli Védelmi Erők a tengeri hadműveletet a politikai vezetés irányítása alatt hajtotta végre, hogy megakadályozza a hajók Gázába jutását, és a tengeri blokád áttörését.
A flotta elfogását számos további figyelmeztetés követette, amelyeket a szervezőkhöz még akkor juttattak el, mielőtt a hajók elhagyták a kikötőket, majd amikor elindultak Gáza irányába. E figyelmeztetések egyértelművé tették a szervezők számára, hogy kiköthetnek Asdodban, ahol kipakolhatják felszerelésüket, amelyet aztán eljuttatnak a Gázai Övezetbe, miután biztonsági szempontból megfelelően ellenőriztek mindent. Miután a szervezők az együttműködésre és a kijelölt kikötőbe navigálni nem voltak hajlandóak, megszületett a döntés, hogy felszállnak a hajókra, és azokat Asdodba irányítják.
Az Izraeli Védelmi Erők katonái komoly erőszakkal találták szembe magukat, előre elkészített fegyverekkel támadtak rájuk. A Védelmi Erők katonái a hadműveleti parancsoknak megfelelően jártak el, és minden szükséges erőfeszítést megtettek annak érdekében, hogy kerüljék az erőszakot, de erre irányuló törekvésük eredménytelennek bizonyult.