„Régi-új” főrabbi a Hegedűs Zsinagóga élén
Szilágyi Iván Péter / Mazsihisz
Nagy változások, nehéz döntésekkel és töprengéssel, viharokkal teli napok, hetek után köszöntött be Erev Sávuot a BZSH Hegedűs Gyula utcai Templomkörzetében. A BZSH Elöljárósága a Budapesti Rabbitanács ajánlására, a Körzettel egyetértésben Lőwy Tamást kérte fel a Zsinagóga főrabbijának. Az erről szóló iratot Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató adta át május 18-án délben.
Ez az örömteli esemény is emelte az ünnep fényét a gyönyörűen csillogó, virágokkal feldíszített zsinagógában. Sokan eljöttek a hírre, és hogy üdvözöljék a zsinagógába visszatért szeretett rabbijukat.
Az ünnepi istentiszteleten Dr. Egri Oszkár elnök köszöntötte a megjelent híveket: „Többszörös ünnepet ülünk ma este. A mai ünnepen, a világ legszentebb és leggyönyörűbb esküvőjén veszünk részt. A kopár Szináj-hegy kivirágzott és az Örökkévaló átadta nekünk a Tórát, a Tízparancsolatot, amelynek előírásait, míg világ a világ, meg kell tartani. Ennek emlékére és tiszteletére is díszítettük fel zsinagógánkat a sok virággal, növénnyel. Ezen a napon esküdött meg a zsidóság az Örökkévalónak, hogy Őt soha el nem hagyja, és el nem cseréli más istenekre. Azt gondolom, hogy ezt megtettük. Az Örökkévaló is ígéretet tett a zsidó népnek, hogy más népekkel nem cserél el bennünket, és ígéretét megtartotta. A Tóra gyönyörű, szép és logikus történetünk, törvényünk. Fájó, hogy sokan sajnos azonban még a Tízparancsolatot sem ismerik igazán, így aztán hogyan is tartanák be azt maradéktalanul…
A mai nappal közösségünk történetében új korszak kezdődik, amely egy nagyon sikeres korábbi időszak folytatása. „Lőwy Tamás főrabbi különösebb ceremónia nélkül, a tőle megszokott szerénységgel mindnyájunk örömére újra elfoglalja a főrabbi széket” – mondta Dr. Egri Oszkár elnök és szimbolikusan átadta az új főrabbinak a templom kulcsait.
Lőwy Tamás főrabbi „Gut jántevet”, „Hág száméách-t” kívánt híveinek, majd őszinte és mély meghatottsággal folytatta: „Szívből örülök, hogy újra itt lehetek. Szerettem volna folyamatosan köztetek lenni. Őszinte szívvel és meggyőződéssel adtam át helyemet egy rabbi kollégámnak. Sajnálom, hogy kapcsolatuk, itteni munkálkodása véget ért.
Bízom abban, hogy újra együtt leszünk, megosztjuk egymással örömünket és bánatunkat. Őszintén bízom abban, hogy a most távozott főrabbi úr is megtalálja azt a helyet a magyar zsidóságban, ahol igaz és tiszta szívvel dolgozhat. Kívánom neki, hogy a Teremtő segítse ebben!
A kétéves távollét nagyon sok gondolatot fogalmazott meg bennem, amelyeket szeretnék megosztani híveimmel. Az életem és a családom helyzete is sokat változott. Mikor legutóbb találkoztunk, még csak egy unokám volt. Hála a Teremtőnek, mára gazdagabbak lettünk még egy unokával, egy vővel és augusztus végére várjuk harmadik unokánkat. Tudom, hogy a közösségben is sok-sok örömteli esemény történt, hászene, gyermekszületés. Örömötök az enyém is volt!
Ez a közösség, kile egyben család is számomra, nemcsak jelenlévő hittestvéreink vannak itt, hanem azon drága testvéreink emléke is, akikkel valaha együtt imádkoztunk e templomban. Zsinagógánkat sosem a rabbik, hanem hívei elkötelezettsége tette a zsidó közélet meghatározó és aktív részévé. Egy rabbi szolgálatot teljesít, de csak akkor tud szólni, ha van kihez. Csak akkor tud hívatásához méltó módon cselekedni, ha van, aki meghallgatja.
Hiszek abban, hogy Önökben, Bennetek társat találok a közösség megerősítésében. Ma Sviesz napján arra a zsidóság létét meghatározó történelmi pillanatra emlékezünk, amikor a Teremtő a Tízparancsolatot átadta nekünk. Bölcs eleink kiszámították, hogy a Szináj-i kinyilatkoztatás pontosan 3322 évvel ezelőtt történt, akkor kaptuk meg a Teremtőtől azokat a megszentelt tanításokat, amelyek szellemében a zsidóság él és létezhet. A Tízparancsolat a törzse, összegzése mindannak, ami a Tórában van, és amelynek tanulása, tanulmányozása sosem érhet véget.
„Minden zsidó felelős a másikért!”- számtalanszor hallottuk már a mondatot. Ahhoz, hogy nyugodtan kimondhassuk, a Tóra parancsait betartjuk, felelős közösségre van szükség, ahol mindenki tudja, hogy mi a feladata, hogy mivel járulhat hozzá a közösség jobbá tételéhez. Megnyilvánulásainkban úgy kell cselekedni, hogy másokért is felelősséggel tartozunk.”
Az istentiszteletet az ünnep hagyományai szerint tejes étel, finom túrós sütemények elfogyasztása zárta, amelyre közösen mondtak áldást a „régi-új” főrabbi és hívei.
Kívánjuk, hogy Lőwy Tamás főrabbi működésén és a közösségen legyen az Örökkévaló áldása.