Fekete György: Számok
Fekete György / Forrás: Élet és Irodalom / LIV. évfolyam 19. szám, 2010. május 14.
Hahner Péter – négy kötetet átfogó recenziójában – fölállítja a XX. század magyar mérlegét: „Az összkép katasztrofális.
Több mint félmillió magyar halott az első világháború végén, (…) majd rövid fellélegzés után újra félmillió ember meggyilkolása származása miatt, 350.000 meggyilkolása a csatatereken, 20-30.000 ember halála a lebombázott épületek alatt, több mint 600.000 hadifogoly a szovjet táborokban.” (Szomorú félszázad, 2010/17., ápr. 30.)
A szerző „nagyvonalúsága” sérelmezhető. Hiszen a holokauszt magyar áldozatainak száma – a minimálszámítások szerint is – ötszázötvenezer fő, akik „egyébként” maguk nem gyilkoltak, valamint civilek voltak. Ezzel szemben a két világháború csataterein meggyilkoltak katonák, akiknek funkciójuk a gyilkolás volt. Rájuk tehát inkább illene az „elesettek” kifejezés. Az szintén fura, hogy a II. világháború háromszázötvenezres összmennyiségű magyar frontáldozatát nem kerekíti le ötvenezerrel, mint teszi az ötszázötvenezer magyar zsidó mártír esetében. A bombázások következtében elpusztult – zömükben polgári – személyek végsorsa meg kétségtelenül szörnyű, azonban tragédiájuk nem teljesedik be, ha előzőleg a magyar légierő nem bombáz más országokban. A hatszázezer magyar hadifogolyból – akik a szovjet táborokban szenvedtek – pedig legalább ötszázezer fő hazajött. Idetartozóan megemlítendő továbbá, hogy e több százezer baka (tisztjeivel) nem kerül szovjet hadifogságba, ha korábban a Magyar Királyság nem indít háborút a Szovjetunió ellen. Amely birodalom – különben – egyáltalán nem provokálta Magyarországot, sőt… (tudniillik fölajánlotta, hogy a világháború után is érvényesnek ismeri el a második bécsi döntést, s ezáltal Észak-Erdély 1940. évi visszacsatolását hazánknak).
