Felújítják a Kazinczy utcai ortodox zsinagógát
Forrás: hg.hu
Az Erzsébetvárosi önkormányzat 833 millió forintos uniós támogatást nyert el a Kultúra utcája program kivitelezésére, amelynek keretében újjászületik a régi pesti zsidónegyed szívében fekvő Kazinczy utca és környéke.
A beruházás teljes költségvetése meghaladja az egymilliárd forintot: az uniós támogatáshoz az önkormányzat 222 millió forintot tesz hozzá. A zsidónegyedben a terület világörökséggé nyilvánítása óta ez az első koncentrált felújítási program, amelyet hároméves előkészítő munka előzött meg.
A „Kultúra utca” program keretében felújítják a műemléki védettségű, önkormányzati tulajdonú Dob utca 29. és a Kazinczy utca 34. homlokzatait, és utóbbi épületben a Zsidónegyed Infópontját, kávézót és boltot alakítanak ki.
Megújul a Kazinczy utca 29. alatt álló (belülről néhány évvel ezelőtt már felújított) ortodox zsinagóga, illetve az ELTE szomszédos tömbje, a Pedagógiai és Psuzichológiai Kar épülete. Külső-belső rekonstrukción esik át a Magyar elektrotechnikai Múzeum (Kazinczy utca 21.). Ezen felül a Kazinczy utca Dob és Wesselényi közötti szakaszát is faltól falig felújítják. A tervek szerint a program saját honlapot is kap majd.
A munkálatokat 2011. szeptember 30-ig kell befejezni a szerződés szerint, amelyet Gergely József alpolgármester és Lukovich Tamás, a Pro Regio Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési és Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatója írt alá.