Emléktáblát állítottak a zsidókat mentő szociális testvérnek
Forrás: MTI
Emléktáblát állított Slachta Margit, a második világháború idején zsidókat mentő szociális testvér tiszteletére Újbuda önkormányzata, a Budapesti Zsidó Hitközség Lágymányosi Zsinagóga és a Kelenligeti Kör szerdán a XI. kerületi Ulászló utca 15 alatt.
A házban, amelyen az emléktáblát elhelyezték, ma is működik az a kápolna, amelyben 1944-45-ben a Szociális Testvérek Társasága bújtatta az üldözött zsidókat. Slachta Margit katolikus nővér első magyar női országgyűlési képviselőként keményen fellépett a fajüldözés és a zsidótörvények ellen.
Az avatáson Mona Ilona Anicia szociális testvér arra mutatott rá, hogy a tábla nemcsak azoknak állít emléket, akik mentettek és akiket megmentettek, hanem azoknak a környékbelieknek is, akik hallgatásukkal segítették az embermentést.
Radnóti Zoltán rabbi arról beszélt, hogy a most elhelyezett tábla „messze többet” jelent mint emlékezést; arra is int, hogy a megtörtént borzalmak többet ne fordulhassanak elő. Azt hangoztatta: senki sem maradhat közömbös, amikor embertársát megalázzák. Mint mondta, mindenkinek egyetlen kérdésre kell majd felelnie: ember voltál-e ott, ahol embernek kellett lenni?
A Szociális Testvérek Társasága katolikus szerzetesközösséget Slachta Margit alapította éppen 87 éve, 1923. május 12-én. Ma több országban, köztük az Amerikai Egyesült Államokban, Kubában, Romániában, Szlovákiában és Magyarországon dolgoznak elsősorban szociális, karitatív, egészségügyi és oktatási területen.
A társaságnak mintegy kétszáz tagja van, közülük százan Magyarországon élnek. Rendtársukat, Salkaházi Sárát, akit üldözött zsidó nők és gyerekek elrejtéséért a nyilasok 1944. december 27-én a jeges Dunába lőttek, 2006-ban avatták boldoggá.
A kassai születésű Slachta Margit XIII. Leó pápa Rerum Novarum című enciklikájának szellemében kezdte meg az 1910-es években a szociális munkát, amelyben a szociális gondoskodást társadalmi, szerkezeti reformokkal igyekezett összekapcsolni.
Szociális útmutató füzeteket adott ki, házak, utcák, körzetek szerint felmérte a szegénységet Budapesten, s magas szintű szociális képzést szervezett.
| Kőszeg Ferenc: K. történetei (mákos tészta) – részlet
„A ház bejárata fölött mécses égett, egy apáca nyitotta ki a kaput. Elindultak felfelé a lépcsőn, a lépcsőfordulóban hatalmas feszület fogadta őket. Schlachta Margit zárdájába érkeztek, a Szürke Testvéreknek is nevezett Szociális Nővérek rendházába, amely a Thököly út és az Aréna út sarkán állott. |