Lázadó Requiem élőben, a Duna Televízióban
Verdi Requiemjének rendhagyó előadását május 9-én vasárnap este 7 órától élőben közvetíti a Duna Televízió a budapesti Vasúttörténeti parkból.
A koncert főhajtás az egykori terezíni munkatábor mártírjainak emléke előtt. Az előadáson vezényel Murry Sidlin, közreműködik Béres Ilona és Garas Dezső.
Amint nem mondhatunk el szavakkal, azt elmondjuk zenével. A II. világháború végét jelző dátum 65. évfordulóján, május 9-én, vasárnap este 7 órától nagyszabású emlékkoncertet rendeznek a terezíni gettóba hurcolt sok ezer művész emlékére.
A koncerten Verdi Requiemje hangzik el, amelyet az amerikai karmester, Murry Sidlin rendhagyó formában gondolt újra. Verdi Requiemjének drámai feldolgozása méltó emléket állít a Terezínbe, majd Auschwitzba hurcolt sok ezer ember halálának. A rendhagyó előadást a Duna Televízió élőben közvetíti a budapesti Vasúttörténeti park Orient csarnokából.
„A Duna Televízió alapfilozófiája, az emberi jogok tiszteletben tartása. A második világháború rémdrámája, a sok millió ember lemészárlása olyan megbocsájthatatlan bűn, melyre emlékezni és emlékeztetni kell, hogy soha ne fordulhasson elő többé ilyen szörnyűség” – mondta Ámon Betti, a Duna Televízió művészeti főszerkesztője.
Terezínnek magyar vonatkozása is van. A második világháború utolsó napjaiban magyar zsidók sokaságát hurcolták oda, akiket „kisipari” módon öltek meg. A deportáltak, amikor lehetőségük volt, színdarabokat, zeneműveket adtak elő, ezzel kapcsolódva valamikori emberi mivoltukhoz. 1943-44-ben összesen tizenhat alkalommal hangzott el a terezíni gettóban Verdi Requiemje. Az ő emlékükre született meg az a különleges multimédiás produkció, amelyet Murry Sidlin amerikai karmester a terezíni koncentrációs tábor történetébe ágyazva hozott létre. A Lázadó Requiem drámai előadás a reményről és az akaratról, arról, miként lehet emberi méltóságunkat megőrizve, igaz és lelkesítő választ adni a barbár és embertelen bánásmódra a szeretet nyelvén.
„Terezín volt a legaljasabb halálgyár, mert képmutató volt” – fogalmazott Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója.
A produkciót tavaly bemutatták Terezínben, az Amerika Egyesült Államokban pedig több alkalommal is. A budapesti koncertet a Mazsihisz és a Zsidó Hitközség Idegenforgalmi és Kulturális Központja szervezi. A budapesti produkcióban Béres Ilona és Garas Dezső olvassa a prózai szövegeket, közreműködik a MÁV Szimfonikus Zenekar. A százhúsz tagú kórus nemzetközi összetételű. A Washingtoni Katolikus Egyetem 40 tagú énekkarához csatlakozik a Honvéd Férfikar és az Angelica Leánykar. A szólisták: Sümegi Eszter (szoprán), Fekete Attila (tenor), Meláth Andrea (mezzo) és Bretz Gábor (basszus).
A helyszínre a MÁV ingyenes vonatokat indít a Nyugati pályaudvarról.
Nézze meg élőben a rendhagyó koncertet a Duna Televízióban, május 9-én, 19:00 órától