Szilárdan állok őrhelyemen
(Jesájá 21,8)
Schweitzer József / Forrás: Új Élet
Katona József főrabbi emlékére
A Dohány utcai zsinagóga 150 éves jubileumának alkalmából a hálaadás közepette egy nagyon szomorú eseményről is meg kell emlékeznünk, amely a templom fennállásának 100. évfordulójakor tartott ünnepség végén sújtott le reánk.
A nagy főrabbi, ki addig rendületlenül állott magas őrhelyén, s ki eme felemelő pillanatokban meghatottan gondolt édesanyjára és családjának többi mártírhalált szenvedett tagjára, beszédének gyászt szülő hatása alatt, bár nyilván már rosszulléttől környezve, elmondta utolsó szavait, majd nem nagy sokára lelke is tovaröppent az Örökkévalóság világába.
Katona József főrabbi nehéz években volt Izraeli tanításainak bölcs és rendíthetetlen hirdetője. A magyar zsidóság főtemplomában, a Dohány utcai zsinagógában elhangzott prédikáció minden egyes szava karátmérlegre tétetett, mert azt a közvélemény, csakúgy a hívek, mint a hivatalos világ, a zsidóság hivatalos álláspontjának tekintette, s méltán tekintette annak.
Az ősz főrabbik, Hevesi Simon és Fischer Gyula a 40-es években, még a nagy tragédia előtt elhunytak.
Az akkor középkori éveit élő Groszmann Zsigmond főrabbi túlélte a deportáció korszakát, de megtépázott szíve nem élte túl vidéken férjnél lévő leánya és annak családja mártírhalálát. A Dohány utcai zsinagóga rabbijainak magas közösségéhez csatlakozott utóbb Herskovits Fábián, aki rövid szolgálat után Izraelbe alijázott. Ekképpen a rabbinikus teendők a világhírű templomban, s éppen nagyon súlyos évek alatt, egyedül Katona József szent feladatai lettek.
A megboldogult főrabbi közösségi szolgálatát a Pesti Izraelita Hitközség elnöki osztályán kezdte, s feladatköre főleg a hitközség kulturális tevékenységének irányítása volt. Boldogult Lőwinger Sámuellel, a rabbiképző professzorával, majd rektorával együtt szervezték meg a szerteágazó tematikájú zsidó szabadegyetemet, melynek előadói jórészben zsidóságuk miatt egyetemi vagy főiskolai katedrához nem jutó tudósok és írók, költők voltak. Ugyanakkor feladatkörébe tartozott az elég tekintélyes létszámú zsidó egyetemi ifjúság gondjainak hordozása, segítése is, így az akkor jelentős mértékű, évi 500 pengőt kitevő egyetemi tandíj elosztása a hallgatók között. Ebben a vonatkozásban e sorok írójának van egy feledhetetlen emléke a jövő rabbiját a szeminarista ifjúban már akkor reménylő és látó Katona Józsefről.
Egy napon megszólított: nem látom az egyetemi tandíjra pályázók között a nevedet.
Köszönöm – feleltem –, de nálam ez meg van oldva.
Ugyan – mondotta erre –, miket beszélsz! Ezt én nem veszem tudomásul, egy diáknak egy kis pénz mindég jól jön, a hitközséget pedig ez az ügy nem fogja anyagi csődbe kergetni.
Kedves volt, szeretetteljes és messzemenően kollegiális, aminthogy megjelenése is felette vonzó volt a mindég elegáns, mindég segítőkész Katona Jóskának.
Prédikációiban, mint írtuk, nehéz időkben nagyszerű szónoki adottságaival, szerteágazó világi és fundált zsidó tudásával az akkor oly sokat és sok oldalról támadott zsidóság apológiáját kellett teljesítenie, s egyben vigaszt és lelkierőt sugároznia a munkaszolgálatosokért aggódó szülőknek, a létbizonytalanságba taszított hívek nagy gyülekezetének. Beszédei eseményszámba mentek, s emlékezem, nemcsak mi, jövendő és már felavatott rabbik figyeltük azokat a Dohány utcai zsinagóga jobb szélső padsorának közepe tájáról, hanem istentiszteleti kötelezettségeik végeztével számosan jöttek ortodox hittestvéreink is, hogy meghallgassák szavait.
Irodalmi munkásságában, hetenként a felekezet lapjában – „af” aláírással, tehát neve végbetűivel – rendszeresen közölte szidra- és ünnepmagyarázatait.
Kutatta az ember teremtéséről szóló zsidó és más népek ókori hagyományait, tanulmányt szentelt a középkori zsidó orvosok munkásságának, életének.
Ugyancsak tanulmányba foglalta a budapesti zsidóság szociográfiai képét is.
Mártírláng címen imádságos könyvet szerkesztett a soában szeretteiket vesztett gyászolók részére. A templom fennállásának 90. évfordulója alkalmából közzétette kutatásait a Dohány utcai zsinagógáról és annak jelentőségéről a pesti és a magyar zsidóság életében. Őróla magáról is elmondhatjuk, hogy a Nagyzsinagóga kiemelkedő prédikátor rabbijai között méltán tartjuk számon.
Szinte szent szolgálata közben bekövetkezett hirtelen, váratlan elhunyta megrendült gyászba borította az egész magyar zsidóságot.
Nehéz időkben állott őrhelyén! Férfikora delén érte az elhívó szó. Mi ismerhettük segítőkész emberi jóságát, baráti szeretetét, hallhattuk messze zengő tanító szavát, s mindenkor fájdalommal, kegyelettel emlékezünk Reá.
Neve és szent szolgálatának emléke ott ragyog a Dohány utcai zsinagóga rabbijainak névsorában.
