Ünnepi kántorkoncert, szűnni nem akaró vastaps a Hunyadi téren
Gál Juli
Megemlékező ünnepi kántorkoncertet rendezett a BZSH. Hunyadi téri templomkörzet azon a vasárnapon, amikor városszerte színvonalas, – program tekintetében változatos, nagyszabású események követték egymást.
A közösségi weboldalakon meghirdetett műsor mégis mintegy száz érdeklődőt vonzott, s nem csak a közösségi helység „pészachiasan”, szorosan rendezett székei, de az összes fellelhető ülőalkalmatosság gazdára talált, sőt a zsinagóga is majdnem megtelt.
Díszvendégként a Szochnut Oktatási Osztály vezetője, Eran El Bar beszélt gyermekkori élményeit felidézve Jom Házikáronról, majd a körzet főrabbija, Domán István adott igényes és átfogó ismertetést mindhárom történelmi esemény vonatkozásában.
A program további részében, Székelyhidi Hajnal, a Magyar Állami Operaház magánénekese, az Or-Zse adjunktusa – énektanár betanításában, Lisznyai Mária, a Dohány utcai zsinagóga orgonaművésze, valamint Pásztor Raymound zongorakísérete mellett vette kezdetét a kántorkoncert.
A közreműködőket, az elhangzó számokat: az alkalomhoz, a megemlékezés méltóságához illő válogatást (szereplő) házigazdaként Kecskeméti Kozma György kántor konferálta be.
Nógrádi Gergely baritonja, – átütő erejű Avinuja, Vencel György, Szól a kakas már-ja, Kerekes Béla 137-es zsoltárja, K. Kozma György Szim Salomja, Bittner Judit egyvelege éppúgy emlékezetes marad, mint a közösen előadott Uvne Jerusalajim, az Am Izrae Chaj, a Jerusalajim sel zahav és az Osze Salom.
Szűnni nem akaró vastaps, de a program meghirdetésekor vállalt kötelezettség, miszerint az Élet Menete eseményre elmenni szándékozók kedvéért a műsornak véget kell érnie – nem engedte az újrázást.