Gimnazisták emlékeztek az Emánuel Emlékparkban
Gál Juli / MaZsiHisz
Fiatalok, és tanáraik, a budapesti Eötvös József Gimnázium képviseletében az elmúlt pénteki napon emlékezni jöttek az Emánuel Emlékparkba.
Egy osztálynyi diák, az aznapi tanítás megkezdése előtt, mintegy „nulladik órában”, kezükben verseskötetek, öltözékük ünnepélyes. Fejet hajtanak az áldozatok nevét megörökítő Ezüstfa előtt, csendben állnak, sétálgatnak, egymásnak halkan felolvasgatnak.
Demeter Katalin osztályfőnök kérdéseimre válaszolva elmondta, ez a program nem volt kötelező. Egy nappal korábban Fröhlich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija tartott előadást az iskolában, melyre mintegy száz fiatal volt kíváncsi, feszült figyelemmel hallgatták, majd kérdéseikkel fordultak a vallási vezetőhöz.
A gimnázium, hangsúlyozta az osztályfőnök, nyitott szellemiségű, elhivatott magyar és történelem tanárok érzik rendkívül fontosnak azt is, hogy óráikon beszélgessenek a történelem gyászos fejezetéről, a holokausztról. Egyik osztály, éves kirándulását Auschwitzba, a megemlékezés jegyében szervezte.
Megtudtam, hogy szándékukban áll a Fa egyik levélkéjére vésetni, és nem (!) fogadták el a térítésmentes felajánlást.
Ragaszkodnak ahhoz, hogy a tanárok-diákok, ki-ki lehetőségéhez mérten összeadja az ehhez szükséges összeget.
Megindító esemény volt, köszönet érte.