Bajnai: a vészkorszak nemzeti tragédia volt
Forrás: MTI
„A holokausztra, az emberiség – egyben Magyarország – történetének egyik legnagyobb tragédiájára emlékezni emberi kötelesség, emlékeztetni pedig demokratikus felelősség” – írja a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapján közleményében Bajnai Gordon. A kormányfő úgy fogalmaz: „a vészkorszak számunkra nemzeti tragédia volt. Magyarok öltek magyarokat”.
A miniszterelnök közlése szerint az emléknapon „sok százezer egykor élt honfitársunkat gyászoljuk, a túlélők fájdalmában osztozunk, de szembe kell néznünk a gyilkosok bűneivel is”.
Úgy fogalmaz, hogy a múltra való emlékezés közben a jelenre és a jövőre is gondolunk. A jelenkor egyik legsúlyosabb és legszomorúbb tapasztalata pedig az, hogy újból vannak, akik az egykori gyilkos eszméket nem megtagadják, hanem követik: mások ellen uszítanak, gyűlöletet szítanak, megfélemlítenek – értékeli a kormányfő.
Bajnai Gordon hangsúlyozza, „mindannyiunk felelőssége megakadályozni, hogy bárki újból elkövesse a múlt bűneit. Ezért nap mint nap közös erővel kell kiállni a demokratikus értékek, a szabadság, az emberi méltóság védelme mellett”, a holokauszt áldozatainak emléknapján is, és „holnap, meg holnapután, a hétköznapokban is”.