Pészachi gondolatok
Deutsch Gábor / OR-ZSE
„ÉS BESZÉLD EL FIAIDNAK”
Közeledik a mindig várt tavasz és vele Pészach, a kalászérés, az árpa aratás ideje. Legszebb családi ünnepünk első napjaiban, a széder estéken egymás mellett foglal helyet a família apraja-nagyja, nagyszülő, unoka, esetleg dédunoka.
Több hetes készülődés előzi meg e jeles napokat. Kitakarítunk a házunkból minden kovászosat, kicseréljük az edényeket, káseroljuk a tűzhelyeket. Gondoskodunk a maceszról, borról, húsvéti fűszerekről. Purim után már nem eszünk maceszt Pészachig, hogy annál ízletesebb legyen a „nyomorúság kenyere”, amikor a széder vacsorájánál elfogyasztjuk.
Akár a gondosan rendezett közösségi széderen veszünk részt, vagy a meghitt családin, mindkét esetben a főszereplő a gyermek. Ő teszi fel a Má nistáná négy kérdését, nekik válaszolva olvassuk fel a körülbelül kétezer éve ismert Hágádát. Megengedjük a kis gazembernek – figyelmét fenntartva –, hogy elcsenje az utóételt, az áfikoment és csak feltételek mellett adja vissza. Neki olvassuk az étkezés után szívderítő történetet a kisgödölyéről, tőle kérdezzük, hogy mi van egy, kettő, három ébren tartva egész éjszakán, mert akkor teljesíthetjük a parancsot „Higádtá lá binchá” – beszéld el fiaidnak.
Elmondják a szülők, a szolgák, foglyok voltak őseink Egyiptom országában, építettek két nagyvárost, Pitumot és Rámszészt. De kivezette őseinket az Örökkévaló a szolgaság házából, erős kézzel és kinyújtott karral.
Ehhez még biztosan hozzáteszik a jelenlévő nagyszülők, hogy szolgák, foglyok voltunk a 20. században, a Király utca – Rákóczi út – a Nagy- és Kiskörút közötti részen, bezárva a gettóba. Foglyok voltunk elcipelve határon kívülre, gyenge ruházatban, fagynak kitéve a Don-kanyarba.
Foglyok voltunk marhavagonokba elhurcolva haláltáborokba, de megszabadított minket e poklokból az Örökkévaló, küldve megmentő seregeket.
Mivel Pészach az idén március 27. estéjétől április 4. estéig tart, és az utolsó napon, tehát április 4-én mondjuk el a holtakra emlékezve a mászkír imát, e párhuzam vonása elkerülhetetlen. Ezért kérjük a ma gyerekét, hogy ne csak a két széder estén, hanem mind a 8 napot betartva tartózkodjék a kovászos ételektől, mert ha közeli elődeinknek a pokol megpróbáltatása jutott a 20. század negyvenes éveinek derekán, akkor a ma gyerekeinek elviselhetőnek kell lennie, hogy csak kovásztalan ételeket fogyasszanak 8 napon keresztül.
Rápillantva a szédertál jelképeire, az első a sült hús, valóban és kimondottan a Pészachi áldozatra, az egyiptomi kivonulásra utal, de a többi szimbólum a nagyapa érzéseit is kifejezi.
A tojás a gyászt idézi emlékezetünkbe, azokért, akik az egyiptomi városok embertelen építkezése, robotja közben pusztultak el, de azokért is, akik máglyán vagy a közelmúltban, krematóriumban, vagy táborokban éhenhalva fejezték be életüket Isten szent nevéért.
A keserű gyökér a keserűséget, a sós víz a könnyeket juttatja eszünkbe, jutott belőle bőven távoli és közeli elődeinknek egyaránt.
A zöldség a reményt keltő tavaszt jelenti, a gyümölcskeverék (chároszet) a maltert szimbolizálja, amelyet használtak a nagy építkezéseken.
De ez finom édesség is, ellensúlyozandó a keserűségeket. Ugyanis – és ezt el kell mondani a gyereknek – a Pészach a fogságból való megszabadulás ünnepe, örömnapok ezek.
Ezért iszunk 4 pohár bort, vagy az ifjabbak kóser szőlőlét, „az ember szívét bor vidítja” mondja a zsoltár és azért négyet, mert írva vagyon, az Örökkévaló kivezetett, megmentett, megváltott bennünket és maga népévé tett, adva a Tórát.
Hálatelt szívvel énekeljük ezért a Hálél imát. Legyenek a gyermekeink vidámak, ahogy a Tóra írja, Vöszámáchtá böchágechá, Vöchájitá chág szöméách. Örülj az ünnepnek és légy mindig vidám. Fogadjuk meg az Írás tanácsát, e gondolatok jegyében kívánunk boldog ünnepeket.
A szerző adjunktus, judaisztika tanár OR-ZSE
