A brit trónörökös a Dohány utcai zsinagógában
Mazsihisz
Károly walesi herceg és felesége Kamilla hercegnő négynapos magyarországi látogatása során, csütörtökön felkereste a Dohány utcai zsinagógát, ahol gyertyát gyújtott a Holokauszt áldozatai előtt tisztelegve.
A hercegi párt dr. Frölich Róbert dandártábornok a dohány utcai zsinagóga főrabbija, Feldmájer Péter a Mazsihisz elnöke, Zoltai Gusztáv a Dohány utcai zsinagóga körzet elnöke a Mazsihisz-BZSH ügyvezető igazgatója fogadta és vezette körbe a világ második legnagyobb és Európa egyik legmonumentálisabb zsinagógájában, amely a nagy hagyománnyal rendelkező magyar zsidóság jelképe. A Scheiber Sándor iskola diákjai a közelgő pészach ünnepét felidézve zenés verses programmal kedveskedtek a hercegi párnak.
k__rolyherceg_doh__nyutca_6.jpeg
Fotó: Ritter Doron (A képre kattintva tekintse meg fotógalériánkat)
A hercegi pár magyarországi tartózkodása során találkozik Sólyom László köztársasági elnökkel és Bajnai Gordon miniszterelnökkel, vidékre is ellátogat, ahol megtekintik, hogy Magyarország miként őrzi és védelmezi több száz éves építészeti műemlékeit.
A látogatás fókuszában a kulturális örökségvédelem, a klímaváltozás, az esélyegyenlőség és a tudásalapú gazdaság kérdései állnak. „Olyan programot állítottunk össze, amely hűen tükrözi a brit kormány számára kiemelt fontossággal bíró területeket” – fogalmazott Greg Dorey, a budapesti brit nagykövet
Károly herceg és felesége szerdai megérkezésüket követően Sólyom László fogadásában részesültek a Sándor Palota tükörtermében rendezett díszvacsorán.
Csütörtök délután a pár ellátogatott a szentendrei Skanzenbe, ahol a bemutatott magyar tájegységeket tekintették meg. Később a Magyar Tudományos Akadémia klímaváltozásról szóló konferenciáján beszélgetnek a megjelentekkel. A tervezett napi programot az Uránia filmszínházban fejezik be, ahol egy romákról szóló filmet tekintenek meg, majd a Kaly Jag zenekarral és a jelenlévő újságírókkal beszélgetnek.
A látogatás harmadik napján a trónörökös herceg megkoszorúzza az 56-os emlékművet, majd Bajnai Gordon miniszterelnökkel folytat szűk körű megbeszélést a Parlamentben. A nap folyamán Kamilla hercegnő ellátogat a II. számú Gyermekklinikára, míg férje a péceli Ráday Kastélyt tekinti meg Mezős Tamással, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnökével. A pár tiszteletét teszi a Zene a rasszizmus ellen nevű kampány Millenárisban tartott főpróbáján is, majd a Brit Nagykövetségen zárják a napot, ahol a fogadáson Sebestyén Márta is énekel.