A fasiszta „papi államot” méltatták Pozsonyban
Forrás: MTI
Hat személyt vettek őrizetbe vasárnap Pozsonyban, ahol délután két tüntetés is volt az első Szlovák Köztársaság (1939-1945) kikiáltásának 71. évfordulója alkalmával.
Az első nagygyűlés néhány száz résztvevője a fasizmus újjáéledése ellen tüntetett, míg a második rendezvény valamivel nagyobb számú résztvevője az egykori fasiszta „papi államot” méltatta. A rendőrség a két tábort elzárta egymástól, incidens nem történt.
Az őrizetbe vett személyeket – a rendőrség nem közölte melyik táborba tartoznak – kihallgatták, majd szabadon engedték. Mindannyiukat közrend elleni szabálysértéssel gyanúsítják. „A fasizmusnak, a totalitarizmusnak és a türelmetlenségnek nincs helye a mai Szlovákiában” – jelentette ki Fedor Gál ismert szociológus az elnöki palota előtt megtartott fasisztaellenes tüntetésen. A másik, későbbi tüntetésen roma- és zsidóellenes kijelentések hangzottak el.
Bírálták az Európai Uniót is, mert állítólag korlátozza Szlovákia önállóságát. Ez a tömeg a nagygyűlés befejezése után az elnöki palota elől a Márton-temetőbe vonult, ahol virágokat helyeztek el Josef Tiso, a háború alatti szlovák állam elnökének sírján.
A temetőbeli megemlékezés Marián Kotlebának, a Slovenská Pospolitost (Szlovák Testvériség) szellemi vezérének választási nagygyűlésévé alakult.
Kotleba élesen bírálta a Szlovák Nemzeti Pártot (SNS) és két vezetőjét Ján Slotát, valamint Anna Belousovovát – akit következetesen a leánykori nevén, Malíkovának szólított – „a szlovák nemzet legnagyobb árulóinak” minősített. Szerinte a nemzeti pártot csak a „közös üzlet” tartja egybe.
Rafael Rafaj, az SNS frakcióvezetője Kotlebára reagálva elmondta: ez a beszéd bizonysága annak, hogy Kotlebát is bevonták az SNS elleni hadjáratba. Megjegyezte, hogy szerinte Kotlebáék kapcsolatban vannak a magyarországi szélsőségesekkel is.
Dusan Caplovic kormányfőhelyettes nyilatkozatban ítélte el az első Szlovák Köztársaság híveinek tüntetését. Úgy vélekedett, hogy veszélyes emlékezetkiesésről van szó.