Kántor (is) voltam Északon
Kardos Péter / Új Élet
Varsó 1. rész
Egy nappal erev ros hásáná előtt landoltunk családommal az Okecie repülőtéren, ahol a hitközség vezetői fogadtak. Az elnök elsőnek mutatkozott be, és amikor a sófár meglétéről érdeklődtem, szinte bocsánatkérően közölte: nem vagyok zsidó. Viszont a háromtagú küldöttség egyik tagja bizalmasan a fülemhez közelítve a „dollár? dollár?”
„Felkérés”
A pesti rabbiság igencsak karizmatikus vezetője a hetvenes évek közepe táján átszalajtotta sámeszát a tőle mintegy tíz méterre lévő szerkesztőségbe, hogy hívja át a „kollégát” a rabbiságra.
A Dohány nagy formátumú vallási vezetője szájából a „kolléga” kifejezés közel sem a szakmaazonosságot jelentette. Akit kedvelt, azt keresztnevén, bocsánat, utónevén szólította.
Ön, kolléga úr, úgy tudom, beszél lengyelül. – Igen, feleltem rutinosan röviden, mert tapasztalataim szerint korábbi társalgásaink alkalmával minden felesleges szó csak bajt jelentett. – Akkor ön az idei nagyünnepeken Varsóban fog funkcionálni!
Mivel mindössze 1 hét(!) volt addig, megdöbbenve kérdeztem: mi lesz Zuglóval? – Azzal maga ne törődjön!
Az igazsághoz tartozik, hogy kölcsönösen „kedvesek” voltunk egymáshoz… Utasítás, az utasítás! Repülőjegy, kapcsolatfelvétel a kintiekkel stb. stb.
Egy nappal erev ros hásáná előtt landoltunk családommal az Okecie repülőtéren, ahol a hitközség vezetői fogadtak. Az elnök elsőnek mutatkozott be, és amikor a sófár meglétéről érdeklődtem, szinte bocsánatkérően közölte: nem vagyok zsidó. Viszont a háromtagú küldöttség egyik tagja bizalmasan a fülemhez közelítve a „dollár? dollár?” szavakat suttogta, nem építve nyelvismeretemre, én viszont – számítva az övére – nemmel feleltem. (Később kiderült, jól tettem, mert hazajövetelem után a „kolléga” meglapogatta a vállamat, és megdicsért okos reagálásomért. Máig csak sejtem, honnan értesült róla…)
Visszatérve az ominózus dollározásra, én „sófár? sófár?” kérdéssel viszonoztam újdonsült partnerem valuta iránti vonzalmát, amiből kétségtelenül megértette, hogy nem venni akarok sófárt… Ő zsidónak bizonyult, amit már a bemutatkozáskor is sejtettem, mivel a Nátán név nem számít igazi polonizmusnak.
Valutakeretünk meglehetősen szűkös volt, de vendéglátóink – egy rabbi ne érdemelné meg? – a varsói Bristol elnöki lakosztályát(!) foglalták le számunkra, amit – értesülve áráról – fájó szívvel néhány perc múlva elhagytunk, és vendéglátóink legnagyobb megdöbbenésére (akkor még nem sejtették, hogy nem ez lesz a legnagyobb) privát szállás után néztünk.
Ros hásáná: megleptük egymást
A térképen belőttük a zsinagógát, átfutottam előre megírt prédikációimat, majd a máchzorral a hónom alatt elindultam első külföldi kiküldetésem teljesítésére.
Varsó akkor egyetlen zsinagógájában eléggé elhanyagolt állapotok fogadtak. Ezt ellensúlyozandó, néhány feltűnően lelkes és kedves hittestvér szorongatta a kezemet, mondták, hogy a háború óta nem láttak még sem rabbit, sem kántort (hát még egy személyben a kettőt együtt).
Mi hoztuk rendbe az ünnepekre a zsinagógát (milyen lehetett előtte?), mert szeretjük zsidó testvéreinket – mondta egyikük, s már ez gyanút ébresztett bennem. Kiderült: baptisták voltak, akik aztán végigülték az ünnepeket, csillogó szemekkel hallgattak – ők is tudtak lengyelül!
Warsaw_poland.jpg
Ha az olvasó ez utóbbi megjegyzés mögött akár iróniát, gúnyt, netán humort látna, nincs igaza, vagy nem járt annak idején a varsói kilében. A liturgiai rész kb. harminc fő (fele baptista) jelenlétében lezajlott, következett a prédikáció.
Nálunk ilyenkor leülnek a hittestvérek, itt viszont az első szavak után mocorgás, a zsidó „részleg” tagjai egymásra néztek, majd rám – nem tudták, hogy a hang vagy a látvány csalja meg érzékszerveiket. Én meg, nem zavartatva magamat, ecseteltem Ábrahám nagyszerűségét, hinöni, itt vagyok, feleli az Örökkévalónak, amikor az szólítja, szólok Izsák majdnem feláldozásának körülményeiről – miközben hallgatóságom tagjai egyre jobban csóválják fejüket. Nem a tetszés jele.
Közben felidézem magamban az egész lengyel nyelvtant, a szótárat, mert felmerül bennem, hogy nem értik, amit mondok. De mint mindennek, ennek is vége lett. Várom a skajachokat, a gratulációkat – csak a baptisták. Azok el voltak ragadtatva.
Nátán odajön, látom, nem mer megszólalni. Mi van? Nem tetszett? – kérdezem. – Nem arról van szó. De rabbi úr LENGYELÜL prédikált! Ilyenre még nem volt példa a lengyel zsidóság történetében! Mi jiddisül szoktuk meg, régi rabbijaink is jiddisül szónokoltak!
Puff, neki! Ez bizony bukta! Alig vártam a sófárfúvás idejét, azt már jiddisül szólaltattam meg…
Utószó az első részhez
Az akkoriak közül már nem él senki. Tavaly visszalátogattam a csodálatosan megújult zsinagógába. Az amerikai rabbi (ő ott az országos főrabbi) lengyelül prédikált, a hallgatóság lengyelül értette, míg csak…
A rabbi beszédében idézte egy jiddis költő néhány sorát. Az emberek egymásra néztek, majd a rabbira – nem tudták, hogy melyik érzékszervük csalja meg őket…
(Hamarosan folytatjuk)
