A Dalszínház utcából elindulva
Deutsch Gábor / Forrás: Új Élet
Egyik délután a Hanna étterem asztalánál a Dob utca 35.-ben, ahol valamikor iskola működött, beszélgettem Slomó Spitzerrel, a nyugdíjas egyetemi tanárral és kitűnő íróval, A héber kútforrások című maradandó értékű könyv társszerzőjével, aki évente többször szülőföldjére látogat, hogy előadásokat tartson az OR-ZSE-n, az ELTE-n, valamint azon városokban, ahol szívesen hallgatják szavait. Bokros teendői között szakított időt, hogy életéről és munkásságáról szót ejtsen. Zárójelben megjegyezve, ez csak többszörös rábeszélésre sikerült.
1938-ban született, a Dalszínház utcában lakott, az Opera mellett. A férfiakat, így édesapját is, munkaszolgálatra hívták be, de nem sokáig maradhatott ezen utcában, anyjával, Mikivel, a hároméves öccsével (most Angliában élnek) költözni kellett csillagos házba, majd a Nagymező utcába, „védett házba”. Ott együtt laktak a Gestettner családdal, Józsa nénivel, majd egy svéd házban találtak ideiglenes menedéket, nem is tudja, melyik utcában. A nyilas uralom idején egyszer csak vitték őket, maguk sem tudták, hová – már mindenre gondoltak, még a Dunára is –, csak arra emlékszik, hogy útközben egy elpusztult lovat kellett kikerülniük. Végül is a gettóba kísérték a csoportot. A Kisdiófa utca és a Klauzál tér sarkán jutottak szálláshoz. A Klauzál tér már több beszélgetésben előfordult szomorú emlékként. Sok mindent megélt ez a tér, a zsidónegyed közepén. Pontosabban azon emberek, akiket a vészkorszakban odavetett a sors.
A Spitzer testvérek ott vesztették el édesanyjukat. 27 éves volt. Az erős belövések és bombázások általánossá váltak. A gyerekeket a szülők a biztonságosabb óvóhelyre kísérték, a felnőtteknek azonban gondoskodni kellett élelmezésükről, ellátásukról, így gyakran a házban, annak udvarán vagy az utcán maradtak. Egy repeszdarabtól halálos seb érte. A Gránátos utcai ortodox temetőben alussza örök álmát. A rokonok vigyázták az árvákat. Az apa gyalog ért haza Ukrajnából, két évvel később a gyerekekre tekintettel újra megnősült. Slomó abban a házban, ahol beszélgettünk, járt iskolába. Délutánonként a többi fiúval a Tajrász Emesz oktatásban is részt vett. Emlékszik Holczer rebbére (aki nemrég ment el), Jehuda Singerre, Braun rebbére, Obira (Lázár Oberländerre – bár ő két osztállyal feljebb tanított). Az apa testvére, Spitzer Sándor az akkori Wekerle Sándor utcában lakott, és együtt textilkereskedéssel foglalkoztak. A „fordulat éve” után a boltjukat államosították. Vették a vándorbotot, és továbbálltak Ausztriába. Általában a vallásos zsidók az ideológia erősödő hangulatától féltették a szombatot és egyáltalán a vallás megtartásának lehetőségét, valamint egzisztenciális okokból is igen sokan követték ezt a példát.
Ausztriában héber iskolába járt, a reáltárgyakat is ivritül oktatták. Zsidó középiskola azonban nem működött a „sógoroknál”, sőt, az iskolákban szombaton is tartottak előadásokat. Hosszú keresés után találtak egy francia líceumot, ahol szombaton szünetelt a tanítás. Oda jártak a vallásos fiúk és lányok. Egész jól megtanulta a nyelvet, olvasni még ma is szokott francia újságokat és könyveket, beszélni már kevésbé szeret. Két év után abbahagyta világi tanulmányait, Svájcba ment, egy luzerni jesivába iratkozott be. Még az ausztriai tartózkodáshoz tegyük hozzá, hogy osztrák állampolgárságot vehetett fel, ami a későbbiekben több tekintetben fontos lesz.
Tehát Svájcban alkalma nyílt a Talmud mélyebb tanulmányozására. Szoloveicsik, a híres briszki rabbidinasztia egyik méltó leszármazottja vezette iskolába. Másfél év után London következett, egy rangos intézet, amelynek élén ráv Slézinger állt. (Legyen áldott az emlékezete.) Több társával együtt találkozott ráv Schulmann Izraelből ott járt rabbival, aki megkérdezte, miért nem Izraelben tanulják a Tant. Javasolta a Szlabotka nevű város után elnevezett Bné Brákban működő talmudiskoláját. Hallgattak a hívó szóra, és alijáztak, ami azt jelenti, „felmentek Izraelbe”. Tudjuk, oda mindenki felmegy, még ha addig a Kilimandzsárón lakott is. 1954-ben Petách Tikva jesivájában rabbioklevelet – szmichát – nyert, igen komoly vizsgák után, Ruvén Katz rabbi aláírásával. Mivel érettségivel, „maturával” még nem rendelkezett, a világi tantárgyakat franciául tanulta, így elég nehezen, de ezen a nyelven szerezte meg az érettségi bizonyítványt.
Elhelyezkedett, mint tanító egy elemi iskolában. Megnősült. Szántó, illetve Cziffer Zsuzsát vette el, aki Balassagyarmaton született, édesapja a koncentrációs táborban maradt, az anyja néhány év után második házasságot kötött a szombathelyi Cziffer Miksával, aki adoptálta Zsuzsát meg a testvérét is. Szántóné Balázs Edit, aki az ORZ-SE-n tanít, a szombathelyi zsidóság történetét írta meg, illetve társaival szerkesztette is ezt a jelentős könyvet. Zsuzsa is írt bele egy fejezetet Ortodox lány az ateista diktatúra iskolájában címmel. Érdekes, hogy Slomó Spitzer szülei is Szombathelyről valók. Ezért mondta az apósa, hogy a felesége számára házikenyér.
Mint írtuk, Slomó tanított az elemi iskolában, amely a Bár Ilán egyetemmel szemben helyezkedett el, Bné Brák déli részén. Délutánonként átjárt, meghallgatta az előadásokat. Addig járt-kelt, amíg a vizsgákat mind letette fokról fokra, egészen a doktori címig. Feleségének igen hálás, hogy a tanulás körülményeit megteremtette.
A doktori disszertáció témája: az osztrák zsidóság története. Könyv alakban is megjelent. Javasolták, hogy ki kellene bővíteni. Talált egy kéziratot a Sálom Neustadt, Bécsújhelyi Sálom, Máhárás néven ismert 15. századbeli tudósról. Apja híres rabbiként ismert, a jahrzeit (halálozási évforduló) műszava tőle származik. Jichák Zeklnek hívták. Máhárás iskoláját sokan látogatták. Fiaiból is hírességek váltak. Egy kiadó megtudta, hogy ezzel a témával foglalkozik, megjelentették a művét, amelyet vagy egy tucat kötet követett. Szabályok és szokások, részben Magyarországhoz kapcsolódó tudósok megfogalmazásában. Írt például Máhárilról, a mainzi Jakov Mulinról, akinek a híres Széfer Minhagimját adta ki. Könyvben mutatta be a nagyszombati Eizik Tirnát, akinek nevéhez több szép legenda fűződik. Az 1300-as évek végén, az 1400-as évek elején tevékenykedtek. Foglalkozott továbbá a korszak más jelentős személyiségeivel is.
Scheiber Sándort sokáig megbízhatatlannak vélték, megfigyelték, külföldre nem engedték, Izraelbe különösen nem, de a nyolcvanas években az általános olvadás már lehetővé tette, hogy Erecbe látogasson, és ott találkozott a két tudós. Magyarországnak nem volt diplomáciai kapcsolata Izraellel, de Slomó Spitzer osztrák állampolgár lévén, eljuthatott magyar földre. Meglátogatta a már nagybeteg Scheiber professzort, aki a beszélgetés végén egy igen fontos mondattal engedte útjára vendégét: Spitzer, az én anyagomból egy dolog hiányzik, a lényeg. – Mi lenne az? – kérdezte Slomó, hisz a Magyar Zsidó Oklevéltár 18 kötetben megjelent. – A héber kútforrások – volt a válasz. Kohn Sámuelnek (1841–1920) az említett címen látott napvilágot nagy feltűnést keltő műve, mely az egykori pesti főrabbi történész munkásságának fontos eleme volt. Azt bizonyította, hogy a középkortól kezdve a rabbinikus irodalomban és levelezésben Magyarországról mint Hágár országáról tesznek említést. Valószínűleg a hangzás alapján. Külföldön Ungárnak vagy Hungárnak nevezték ezen országot.
Szokás volt, hogy a Bibliából keresnek megfelelő személyt, akinek a neve hasonlít az ország elnevezésére. Levelezések egész sorát tette közzé magyarul, amelyekben igazolta állítását. Scheiber szavait mint végrendeletet fogadta el Slomó, és évekig törte a fejét, hogyan lehetne teljesíteni. Esztendők múltán Izraelben találkozott Komoróczy professzorral, s egy hosszú kávéházi beszélgetés után egy team segítségével munkához láttak. A Magyarországgal kapcsolatos első írott nyomokkal kezdve, egészen 1686-ig, a törökök kiűzéséig, Magyarországról minden levelet, könyvet, megjelent peres ügyet számba vettek, leközölték a megírás eredeti nyelvén, héberül vagy jiddisül, és természetesen magyar fordításban, a történetek, események magyarázatával. Így az eredetiséget senki sem vonhatta kétségbe. Igényes, szép kiadásban jelentette meg az MTA Judaisztikai Kutatócsoportja és az Osiris Kiadó. Páratlanul értékes mű. Méltán kapta meg Slomó Spitzer a Scheiber-díjat. De dicséret illeti mindazokat, akik e grandiózus alkotásban részt vettek.
Ami a legfontosabb, minden bizonnyal Scheiber professzor is elégedett lett volna e munkával. Schuber professzor, aki Ausztriában dolgozik, Spitzer doktori disszertációját, Az osztrák zsidók történetét németül is kiadatta. Több előadásra is meghívta. Kismarton levéltárában, amelynek van zsidó része is, tanulmányozta Slomó A hét zsidó közösség néven ismert helységek krónikáját. Valószínűleg mindegyik az Esterházy-birtokon található, mások szerint a kismartoni főrabbisághoz tartozott a Sevá kehilot, amely a következő településekből tevődött össze: Boldogasszony, Kábold, Kismarton, Nagymarton, Köpcsény, Lakompak, Németkeresztúr. Néhányról maga írt, a többiről felügyelete alatt tanítványai dolgoznak.
A Bár Ilán egyetemen tavaly nyugalomba vonulásáig előadott. A kapcsolat nem szakadt meg. Számos helyre hívják, Pesten az ORZSE-n, az ELTE-n tart előadásokat, és igyekszik eleget tenni más meghívásoknak is, bár ilyen igen sok van. Német nyelven megírta a magyarországi ortodox rabbik névsorát, akik 44-ben a legtöbb helyen az utolsó funkcionáriusok voltak. Minden helységet figyelembe vett.
Most héber nyelven – remélhetőleg lefordítják – valamennyi község, város ortodox hitközségének történetét írta meg, a kezdetektől sajnos többnyire a végig, bár külföldön számos közösség rabbija még most is gyülekezete élén áll. A munka gazdag bibliográfiával és eredeti képekkel rendelkezik. Az ORZSE könyvtárában kézbe vehető, talán majd nemsokára magyar nyelven is. Az ORZSE-nél maradva, ezen intézet egy éve Slomót professzor emeritusz címmel tüntette ki.
A modern ortodoxiával, Raffael Hirsch és Hildesheimer munkásságával és magyarországi hatásával is foglalkozott. Sőt, e témában tanszéket is vezetett. Mindkét rabbi híve volt az irányzatok elválasztásának, ugyanakkor a világi tantárgyak oktatását is fontosnak tartották.
Ahányszor Slomó Spitzer professzorral találkoztam Pesten, mindig egy újabb munkájáról számolt be. Remélem és kívánom, hogy e jó szokását a továbbiakban is megőrizze.
