Muzulmán-Zsidó folyóirat a kultúrák közötti párbeszéd jegyében
A Muzulmán-Zsidó Újság negyedévente megjelenő angol nyelvű lap, amelyet muzulmán és zsidó szerkesztők állítanak össze.
A lap kiadója a Derusha Publishing. A „Derusa” héber kifejezés, amely azt jelenti: „keresett” – vagyis a Derusha olyan könyveket, folyóiratokat ad ki, amelyek után az olvasók világszerte érdeklődnek.
A lap a kultúrák közötti párbeszédet segíti elő: saját vallási hátterükből kiindulva zsidó szerzők a Koránt, muzulmán szerzők pedig a Bibliát mutatják be.
A lap célja, hogy a két közösséget közelebb hozza egymáshoz a két vallás hasonlóságán keresztül, gondosan elkerülve a megosztó politikai konfliktusokat. Hangneme ezért optimista.
A kiadó kér minden érdeklődőt, működjön együtt e célok megvalósításában. Cikkeket is várnak, de természetesen csak politikamentes, vallásos cikkeket, a lap szellemiségéhez igazodó témákban.
| A cikkeket angol nyelven muslimjewish@derushapublishing.com email címre lehet küldeni. Ide kattintva tudja megtekinteni az újság honlapját |