Őrszoba a teremben a Helló, náci! Előadásán
Scipiades Erzsébet / Forrás: Népszava
Középiskolások zsidólistát készítenek – Dávid-csillaggal jelölik a székeket / Magyarország, 2010: a tanárok tehetetlenek?
Helló, náci! címmel a közelmúltban előbb egy jó nevű zuglói gimnázium osztálytermében, este pedig egy Andrássy úti pincében mutatták be a Kolibri Színház legújabb darabját, melyben egy utcai összecsapás után Rudit, a tizenhét éves, német neonácit és Jant, a fiatal lengyel vendégmunkást – pillanatnyi helyhiány miatt – ugyanabba a fogdába zárják.
A Kolibri vezetése azért, hogy tesztelje az előadást, az esti főpróbára meghívott középiskolai tanárokat, akik a radikális szélsőjobb megjelenéséről beszéltek. Volt, aki arról, hogy középiskolájában már listázzák a zsidó gyerekeket, és aláírást gyűjtenek azért, hogy hagyják el az iskolát.
A Helló, náci!-t a Kolibri igazgatója hat éve Halléban, a német gyerekszínházi műhelyek éves vándorfesztiválján látta. A bemutatókhoz olyan beszélgetéseket is szerveztek, amelyekre szociológusokat, szociális munkásokat, politikusokat, közéleti embereket hívtak. A Helló, náci! az egyik legjobb előadás volt. A darabot azonban a szerző álnéven (Monoblock) publikálta, félt ugyanis az atrocitásoktól.
A tanároknak tartott főpróba előtt a Helló, náci! rendezője, Tóth József azt mondta, fölmerült bennük a darab magyarítása. Hogy a német–lengyel ellentét helyére a magyar–cigányt tennék. Vagy a magyar–szlovákot, ám végül arra jutottak, jobb mégis, ha a történet nem nálunk, hanem Németországban játszódik.
hellon__ci_r__szletazel__ad__sb__l.JPG
Részlet az előadásból
A zuglói gimnáziumban a német őrszobát a 11/d osztályában, a 213-as teremben állították fel. Rácsos padozat, egy asztal, két átlátszó plexiszék, a padozat két széléhez egy-egy hosszú láncú bilincset rögzítettek. A Kolibri Színház immár harmadik éve mindig ugyanennek az osztálynak mutatja be legújabb osztályterem-előadását. Jelen volt még a darab rendezője, a Kolibri színházpedagógusa, a 11/d osztályfőnöke és a gimnázium néhány tanára. A Helló, náci! szövege időnként brutális, ám szóhasználata a magyar középiskolások számára nem idegen. A diákok jól öltözöttek, cigány tanuló láthatóan nincs. A színházpedagógus a tanulók reakcióját figyeli, az iskola médiapedagógusa pedig az előadás utáni beszélgetést vezeti. A 11/d a Helló, náci!-t jó ideig úgy tárgyalja, mint egy színművet. Aztán az egyik lány azt mondja, a nácik a maguk módján jót akarnak, és amikor az újságíró megkérdezi, vannak-e nácik Magyarországon, azt válaszolja, rossz a kérdés, mert nálunk radikálisok vannak jobb- és balszélen is. A konszolidált 11/d végül abban állapodik meg, hogy a magyar radikálisoknak valami bajuk van az élettel, ezért hibáztatni kell valakit, bűnöst kell keresni, és ha másokat hibáztatunk, akkor talán könnyebb. És még barátokat, bajtársakat is szerezhetünk – mondta az egyik diáklány.
******
„– Helló, polák!
– Helló, náci!
– Kurva büdös van idebent. Lengyelszag… Kérsz szappant? Lengyel szappant. Tudod, miből csinálják a lengyel szappant? … És pattanj föl arról a székről, az a németeknek van lerakva… Ül, fekszik, ugat!… Nem láttak ezek még széket. Ezek barlangokban laktak odahaza… Nem kelletek ti itt senkinek. Húzzatok a fenébe… Örüljetek, hogy nem gyújtottuk fel a koszos putritokat… Csak húzzatok szépen a faszba, annyit akarok. Ez itt Németország. Itt németeknek van munka. Ha melózni akarsz, húzzál szépen haza a tetves Lengyelországba, ott melózzál. A németeknek nem jut munka! A munkát vérségi alapon kell szétosztani. Legyen végre vérségiesség… A becsületes német vállalkozó nem tudja kifizetni az emberét, és tönkremegy, miattatok. Az egész világ ide jár, hozzánk, németekhez. Elszedik a pénzünket, elszedik a munkánkat… Ti vagytok a város szégyenfoltjai. Mindenki ezt mondja. Eltörlünk benneteket… Ez itt egy nemzeti önvédelem, ha nem jöttetek volna még rá. Hogy a németek türelme is véget ér egyszer… Mit gondolsz, hülyegyerek, miért nem állt meg a zsarukocsi, amikor először arra járt? Hát mert arra vártak, hogy mi majd szépen lerendezünk benneteket. És csak azután avatkoztak volna be… Ez itt Németország, itt német törvények uralkodnak… a zsidók évente egymilliárdot húznak ki azokból a töketlen berlini szarzsákokból. Berlin, Berlin. Az már nem is Berlin, hanem Ankara-alsó… azok meg úgy szaporodnak, mint a … nyulak… Még büszke sem lehetek arra, hogy német vagyok, mert azért meg börtönbe csuknak. A bőrünket adjuk azért, hogy nektek jobb legyen. Ez van, és kész… (részletek a Helló, náci! előadásából)
******
Este, elmúlt nyolc óra, a Helló, náci! előadása véget ért, és a meghívott tanárok mintegy harmada vállalta azt, hogy beszél. A színházpedagógust az érdekelte, szerintük vállalható-e a Helló, náci! osztálytermekben való bemutatása.
Középkorú férfi tanár: „Igen, de ez nagy mértékben függ az iskolától és a gyerekektől. Tekintettel arra, hogy abszolút érezhető a cigány, a zsidó és a szkinhed tanulók közötti ellentét. Az is kérdés, hogy ki milyen lelkülettel nézi a darabot és esetükben a hangsúlyok hova tolódnak.”
Gimnáziumi etikatanár, negyven év körüli: „Zavar az előadás vége. Azt hittem, a neonáci fiú meg fog törni. Bár a mai valóságot nézve lehet, hogy az volna a hazug. A mi gimnáziumunkban úgy derül ki valakiről, hogy masszív jobboldali, hogy iskolai szekrényére jeleket, szimbólumokat rak vagy a pólóján visel olyan feliratot, általában angolul. És elméletük vannak arról, mit kellene tenni a cigányokkal.”
Diáklány: „Hiába van a darabban egy lengyel vendégmunkásról szó, Magyarországon mindenki a kisebbségre fog gondolni. De mit üzenhet a darab akkor, ha a kisebbség összeveri a magyarokat? Az én általános iskolám olyan volt, hogy leköpött egy alsós. Igen, egy kisebbségi. És ki ver meg kit, ha a Helló, náci!-t olyan osztályban mutatják be, ahol a harminc tanulóból tizenöt a kisebbségi, és a magyar szülők üzleteit a kisebbség veri szét?”
Középkorú pedagógusnő: „Van olyan osztályom, ahol ezt a darabot egészen biztosan nem merném bemutatni. Mert a tanulók egy része lenyírt fejű vagy tarajos hajú. Nem, ezek nem punkok, hanem kezdő neonácik. Amúgy jó fejek, de a nézeteik alapján pont olyanok, mint a darabban szereplő Rudi. A mi középiskolánkban egy-egy osztályban kettő-három vagy négy-öt efféle neonáci van, akik együtt egészen erősek. Hogy mit csinálnak a többiek? Nem nagyon szólalnak meg.”
Szőke hajú, ápolt külsejű tanárnő: „A darabot optimistának tartom ahhoz képest, amit magam körül látok. Mert a darabbéli Rudi még elgondolkodtatható, de a mi iskolánkban összeírják a zsidó gyerekeket, zsidólista készül, és a tanulók aláírást gyűjtenek azért, hogy a zsidó gyerekek menjenek el az iskolából. Vagy például a székekre, a háttámlára, azokra, ahol zsidó gyerek ül, zsidó csillagot rajzolnak. Vagy a tanárnak, akiről még én sem tudtam, hogy zsidó, azt mondják, mit keres itt, menjen Izraelbe. Kell ez a darab, kell nagyon, mert tényleg az utolsó órában vagyunk.”
Szőke tanárnő, aki érettségielnök is volt: „Vegyük az egyik osztályomat. Ez nem gimnázium, hanem középiskola, és az osztályban van három-négy cigánygyerek; mert olyan a családi hátterük, hogy eljutottak idáig. Tehát vannak ők, és vannak a teljesen nácik, a szkinhedek. A feszültség érezhető. Nem, nem tudom őket meggyőzni, én csak beszélgetek velük. Vagyis beszéltetem őket. Mondom neki, ülj le, oda, mire azt feleli, nem, mert az egy cigány. Erre azt mondom, figyelj, tegnap ő súgott neked; és akkor végre a cigány mellé ül. Ilyen szempontból még lehet velük beszélgetni. De ettől még a szkinhed tanulóim ugyanúgy utálják az összes többi cigányt és fordítva, az összes cigánygyerek az efféle kezdő neonácikat; akik ugyanolyan nyomorult családokban élnek. Nagy a szegénység, anyuka egyedül neveli, és olyanokat mondanak, nekik azért nem jut több, mert a zsidók elveszik. És jönnek a szöveggel, hogy ők azért ilyenek, mert az állam a pénzt a cigányokra költi. Nem tudom, hogy a tanárok ugyanígy tagolódnak-e. Vagyis persze, hogy igen. Nem nehéz észrevenni a tenyérnyi kokárdát a történelemtanár mellén. Van egy etikai kódexünk, mely szerint nem sérthetjük meg a tanulók személyiségi jogait, vagyis nem tilthatjuk a Martens bakancsot, a kopasz-lófarkos fejeket vagy tarajokat. Csak azt, hogy ne viseljenek horogkeresztet. De attól még horogkeresztet rajzolnak a padra, a székre, mindenhová. Ezért az iskolában minden osztályfőnök megnézi, a tanulók hogyan hagyják el a termet. Én is. És letöröltetem a jeleket. Szeretek tanítani, és a gyerekek nem buták. Nagyon-nagyon sok minden érdekli őket. Mert, hogy most halom problémájuk van, és majdnem felnőttként sokkal kilátástalanabb a helyzetük. Mit csináljon, ha végez? Menjen egyetemre, aztán ki, külföldre? Vagy mit dolgozzon? Miből éljen meg? És miféle jövőt lehet nekik most mondani? Igen, nálunk is van zsidózás. Már meg se hökkenek, kész, ez van. Engem sosem érdekelt, hogy a diákjaim közül ki az, legfeljebb az, hogyan vélekednek a zsidókról. A cigány tanuló például ugyanúgy okolja a zsidót, a zsidók meg nem nagyon szólalnak meg. Évente egyszer minden osztályomat elviszem a Holokauszt Emlékközpontba. Mert nem tudok kihez fordulni. Egy harminc-negyven-ötven fős tanári karral mindezt nem lehet megbeszélni, mert az iskolai zsidózással, cigányozással vagy a szélsőjobb megjelenésével nem kívánnak foglalkozni. Mindenki csak tanít.”
| Ki mellett nem ülnél…
A Kolibri Színház a dráma választását egy 2005-ös felméréssel indokolta. Az ELTE szociológiai tanszéke, valamint az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet által végzett vizsgálatban csaknem 6 ezer magyar középiskolást kérdeztek meg, és az derült ki, hogy több mint felét zavarná, ha a padtársa cigány volna. Harmadukat az, ha mellettük román ülne, 31 százalékuk zsidót, 24 százalékuk kínait nem szeretne, 22 százalékuk pedig szlovák tanulóval nem közösködne. A vizsgálat arra is rámutatott, hogy a kilencedik és tizedik osztályosok jelentős része hajlik a társadalmi konfliktusok erőszakos megoldására, a szabadság fogalmába pedig sokan az erőszakot is beleértik. A kutatást 2008-ban megismételték, és alapvető változás nem történt: a diákok nagyobb része a kisebbségek jogainak megóvását nem sorolja a demokrácia értékei közé. |
