Zsinagógák felgyújtásával gyanúsítanak külföldieket
Forrás: Független Hírügynökség
2500 ritka, és értékes könyv égett el
A görögországi Kréta szigetén a rendőrség hétfőn letartóztatott egy amerikai állampolgárságú fiatalembert. Azzal vádolják, hogy több társával együtt zsinagógákat gyújtott fel a szigeten.
A tűzben több száz ritka, értékes könyv semmisült meg. A januárban történt gyújtogatások ügyében egy görög, valamint két brit állampolgárt is letartóztattak. A görög hatóságok szerint a támadókat a zsidók elleni gyűlölet motiválta.
A görög ANA hírügynökség információi szerint a 24 éves amerikai állampolgárt csütörtökön, Hania városában állítják bíróság. Kréta szigetének rendőrfőnöke szerint az ügyben két brit és egy görög állampolgárt is elfogtak.
A 24 éves görög gyanúsított Kréta rendőrfőnöke szerint beismerte bűnösségét a január 5-én, és 16-án történt gyújtogatásokban. Mindkét támadás ugyanazt zsinagógát érte, a Kréta északnyugati részén fekvő Haina városában.
A 23 és 33 éves britek a hatóságok szerint tagadják a vádakat. Mindketten három hónapja élnek Krétán, ahol a görög vádlottal együtt turistákat hajtottak fel különböző helyi éttermeknek, és bároknak. A három vádlottat várhatóan pénteken állítják bíróság elé.
A gyújtogatási ügyben a rendőrök még egy amerikai állampolgárt keresnek. A görög hatóságok szerint a támadások indítéka a vádlottak zsidók elleni gyűlölete volt.
A tűzvészben súlyos károkat szenvedett zsinagóga igazgatója szerint a gyújtogatásban mintegy 2500 ritka, és értékes könyv égett el.
Kapcsolódó írásunk:
Görög zsinagógát rongáltak meg gyújtogatók