A Bührle gyűjteménytől Picassóig
Különleges programsorozattal ünnepli fennállásának századik évfordulóját a Kunsthaus Zürich: a nagyközönség elé tárják a Bührle-kollekciót és Picasso-tárlatot is rendeznek a svájci közgyűjteményben, ahol annak idején a spanyol mester első múzeumi kiállítását rendezte.
Mint azt Christoph Becker, a Kunsthaus igazgatója elmondta, egyetlen nagy esemény helyett inkább kiemelkedő kiállítások egész sorozatával szeretnék emlékezetessé tenni az évfordulót.
A február 12-én rajtoló ünnepi év első eseményeként kiállítják Emil Bührle zürichi iparmágnás (1890-1956) világhírű – egyesek által vitatott eredetű – gyűjteményét, az egyik csúcspontot pedig a Jugendstil építészének, a Kunsthaus épületét is jegyző, 150 éve született Karl Mosernek szentelt kiállítás jelenti majd.
A Bührle-kollekció az egyik legjelentősebb impresszionista magángyűjtemény a világon mintegy 180 képpel és szoborral, köztük az impresszionista mesterek több főművével.
A kollekciót, amely 2015-től a Kunsthaus Zürich – David Chipperfield brit sztárépítész által tervezett – új szárnyában kap majd otthont, jelenleg egy villában őrzik a Zürichi-tó mellett. Innen vitték el 2008 februárjában álarcos betörők Cézanne, Degas, Monet és Vincent van Gogh egy-egy remekművét. A minden idők legnagyobb svájci műkincsrablása során ellopott, összesen 160 millió dollárt érő négy kép közül eddig csak kettő került elő. A gyűjteményt a betörés óta nem láthatta a nagyközönség.
chagall_oroszesk__v__.jpg
A gyűjtemény egy darabja, Marc Chagall: Orosz esküvő
A német születésű Bührle vagyonát az Oerlikon lőszergyár alapozta meg, amely a második világháború idején mindkét félnek szállított hadianyagot. Az iparmágnás az 1940-es évek végén visszaadott, illetve újból megvásárolt több olyan alkotást, amelyről kiderült, hogy a nácik zsidó családoktól rabolták el. Becker elmondta, hogy a kiállításon jelzik majd az egyes művek eredetét és azt, milyen körülmények között került a gyűjteménybe. A Kunsthaus igazgatója szerint Bührle jóhiszeműen vásárolta ezeket a munkákat, és a gyűjtők között az egyik első volt, aki szembenézett az eredetük kapcsán felmerült kérdésekkel.
Nyáron a zürichi Kunsthaus kortárs művészekkel foglalkozik, így például kiállításon mutatja be Thomas Struth német fotóművész nagyméretű munkáit, amelyek a dokumentáció és az interpretáció közötti határokat vizsgálják. Az albán Adrian Pacci multimédia-művész olyan időszerű témákkal foglalkozik majd, mint a migráció, a globalizáció és a kulturális identitás.
A centenáriumi év utolsó hónapjaiban kerül sor Pablo Picasso 1932-es kiállításának „feltámasztására”, az akkori anyagból 70 munka kerül most a XXI. század közönsége elé. A tárlat előkészítése öt évig tartott – mutatott rá Tobia Bezzola, a kiállítás kurátora, hozzátéve, hogy előbb meg kellett állapítani, mely képek szerepeltek a Kunsthaus 1932-es bemutatóján, majd valamennyit fel kellett kutatni.
| Emőd Péter: Bührle Gyűjtemény, Zürich – Fiú piros mellényben
Zürich elegáns, tó közeli negyedében szinte észrevétlenül bújik meg a hatalmas fák árnyékában egy borostyánnal befutott villa, mely Svájc egyik nemzetközi rangú magángyűjteményének, a Bührle-kollekciónak ad otthont. A közel 160 kép része annak a hatalmas anyagnak, melyet a németből svájci állampolgárrá lett nagyiparos 1937 és 1956 között hozott létre. Emil Georg Bührle a múlt század húszas éveinek elején azért utazott Németországból Zürichbe, hogy felmérje az őt foglalkoztató céghez tartozó oerlikoni szerszámgépgyár helyzetét. Bührle alaposan túlteljesítette a feladatot. Az addig jobbára vegetáló cégből néhány év alatt virágzó nagyüzemet teremtett, és 1936-ra annak egyedüli tulajdonosává vált. A többi nagy svájci magángyűjtemény létrehozóival ellentétben, akik vagy maguk is műkereskedők voltak, vagy életükből évtizedeket tudtak kizárólag a műgyűjtésnek szentelni, Bührle „munka mellett” gyűjtött; egészen 1956-ban bekövetkezett váratlan haláláig cégének irányítója maradt. Ezért nem jutott ideje a művészekkel való személyes kapcsolatépítésre, majd később arra sem, hogy kollekciójának bemutatásához méltó helyszínt teremtsen. Szinte minden képét a kor vezető műkereskedőitől szerezte be, döntéseit egyedül hozta, mások véleményét legfeljebb az árakról kérte ki. Kritikusai szemére vetették, hogy mindig „biztosra ment”, azaz befutott mesterek jó befektetésnek számító műveit vásárolta. Ez nagyrészt igaz, de nem csökkenti Bührle érdemeit biztos érzékkel, következetesen felépített és gyarapított gyűjteménye létrehozásában. Volt Bührlével szemben azonban egy sokkal súlyosabb fenntartás is, nevezetesen az, hogy vagyonát cégének a hitleri Németországgal folytatott kereskedelmével gyarapította, és számos, a nácik által franciaországi gyűjtőktől elrabolt képet vásárolt. Gyára a II. világháborút követően évekre feketelistára került, ezzel bűnhődve a náci rezsimmel ápolt jó kapcsolatokért. Bührlére ma mégis sokkal inkább jelentős kulturális értékek létrehozójaként, sajátja mellett közgyűjtemények gyarapítójaként, a Kunsthaus bőkezű mecénásaként emlékeznek. Bebizonyosodott az is, hogy a nácik által kisajátított képeket, összesen tizenhármat, jóhiszeműen, aukciókon és galériákban vásárolta. A háború után, amikor a bíróságok kiderítették, kik voltak a képek eredeti tulajdonosai, visszaszolgáltatta a műtárgyakat, illetve ajánlatot tett újbóli megvásárlásukra. Ma az anyagban tizenegy ilyen, kétszer kifizetett festmény található. E. G. Bührle hirtelen, végrendelet nélkül halt meg. Kollekciója ekkor már 450 festményt, 70 rajzot és 80 gótikus szobrot számlált. Gyermekei a fontosabb alkotások zömét átadták egy általuk létrehozott alapítványnak; ezek a képek láthatók ma a zürichi villában. |
