Róma zsinagógájába látogat XVI. Benedek
Sárközy Júlia (Róma) / Forrás: MR1-Kossuth Rádió
A római zsinagógába látogat a pápa. Ez utoljára huszonnégy évvel ezelőtt fordult elő, az akkori katolikus egyházfő, II. János Pál volt az első pápa, aki ezt megtette.
XVI. Benedek holnapi érkezését viták előzik meg, de mindkét fél hangsúlyozza, hogy történelmi esemény a holnapi, amely erősíti a zsidó-keresztény párbeszédet.
A Szent Péter-bazilikával majdnem szemben, a Tevere folyó túloldalán magasodik a római zsinagóga, ahova vasárnap délután várják XVI. Benedek pápát. Ő lesz a második ide látogató egyházfő. Az első ’86 áprilisában II. János Pál volt.
Rómában várakozás előzi meg a látogatást a Tevere mindkét oldalán. A pápát békével és barátsággal fogadjuk – hangsúlyozta a római főrabbi, nem titkolva, hogy a látogatást viták is kísérik amiatt, hogy egy hónappal ezelőtt a pápa szabad utat adott XII. Pius boldoggá avatásának. Ez osztja meg a zsidó közösséget. Az olasz rabbigyűlés vezetője távol marad, miként a holokausztból megmenekült, most a pápa fogadását részben kritizáló római zsidók sem lesznek mindannyian jelen vasárnap.
A kétezer éves római zsidó közösség többsége azonban ünnepnek érzi a pápai látogatást – írták a római katolikus és zsidó újságok is. A boldoggá avatás az egyház belügye. A zsidó-keresztény párbeszéd folytatódik. XVI. Benedek látogatása ezt erősíti meg – fogalmazott a római főrabbi. XVI. Benedek elsőként annál az emlékműnél áll majd meg, mely a ’43-ban Rómából elhurcolt zsidó áldozatokra emlékezik. Ratzinger pápának egyébként ez lesz a harmadik látogatása a zsinagógában. 2005-ben a kölni, 2008-ben a New York-i zsinagógában fogadták. Tavaly tavasszal szentföldi látogatásakor a jeruzsálemi Jad Vasem holokauszt múzeumban imádkozott.
Kapcsoldó írásunk: