Tóraolvasás hóesés és chanukai csoda Komáromban
Paszternák András
Évekkel ezelőtt Jeruzsálemben részt vettem egy emlékezetes péntek estén, egy zsúfolásig telt jesívában. Amerre csak néztem, mindenhol imádkozó embereket láttam, a Kabalat Shabat dallamai betöltötték a teret. Csodálatos volt.
Hasonló érzéseim támadtak Chanuka utolsó napján a Menház Wallenstein Zoltán termében a szombat délelőtti Tóraolvasás során. Őseink imái zengtek a Menház ódon falai között. Emelkedett hangulat töltötte be a téli imaterem minden szegletét. 2009 decemberében együtt ünnepeltek közösségünk tagjai, a Zev Stiefel, pöstyéni rabbi által vezetett második „Hagyományok hétvégéjén”.
A komáromi chanukai csoda péntek délután kezdődött, az ünnep utolsó és a péntek esti gyertyák meggyújtásával. A szombat fogadására a rabbi vezetésével került sor. A kóser vacsoráról Bina Stiefel rebecen gondoskodott. Az ízletes étkek elfogyasztása közben irodalmi összeállítás hangzott el, Jókai Ágnes és Szabó Donáta, a Selye János Gimnázium végzős diákjainak tolmácsolásában. A két fiatal idén a Debreceni Zsidó Hitközség Kardos Albert Vers- és Prózamondó Versenyének győztese volt. Az előadókat elkísérte felkészítő tanáruk Spátay Adrianna is.
A chanuka történetek ismertetése után, budapesti és pozsonyi vendégein mutatkoztak be. Az este közös énekléssel fejeződött be.
Másnap a program a reggeli imával és Tóraolvasással folytatódott. Az előimádkozói feladatokat egy Kassán tanuló izraeli orvostanhallgató látta el. A tradicionális ebéd közben Megyes Pál rabbijelölt előadása hangzott el „Rosh chodes – Mit is jelent az Újhold a zsidóságban?” címmel.
shabat_komarom_3.JPG
A délután Schweitzer Gábor történész dr. Schnitzer Ármin és az Országos Rabbiegyesület kapcsolatáról beszélt. Előadását sok komáromi vonatkozású érdekességgel fűszerezte. Martin Zani, a Szlovák Zsidó Fiatalok Uniója elnöke az általa képviselt szervezet működéséről, programjairól és terveiről szólt.
Paszternák Tamás ismertette a komáromi közösség terveit. A KZSH 2010-es programjaiba megpróbálja beépíteni a résztvevők által felvetett ötleteket.
A „Hagyományok hétvégéje” a szombatbúcsúztató Havdala szertartással fejeződött be.
shabat_komarom_4.JPG
Köszönet mindazoknak, akik hozzájárultak a hétvége sikeres lebonyolításához.