Filmet forgatnak a brazil Schindlerről
Mazsihisz / Dési Tamás
Dokumentumfilmet forgatnak egy brazil Igaz Emberről
„Jó személy Brazília számára” – ez volt ráírva azokra az illegális diplomatavízumokra, amelyeket a II. világháború idején Luis Martins de Souza Dantas, Brazília párizsi nagykövete állított ki körülbelül 800 embernek, köztük 425 zsidónak. A dokumentumfilm a nagykövet életét fogja bemutatni.
Luis_Martins_de_Souza_Dantas_belulre.jpg |
| Luiz Martins de Souza Dantas (1876-1954) |
A film Fabio Koifman, Quijote a sötétségben című regénye alapján készül és Dantas tetteit meséli el, amelyeket a nácik által megszállt Franciaországban vitt véghez, miközben a brazil elnök, Getulio Vargas megtiltotta, hogy vízumot adjanak ki a „Szemiták és egyéb nemkívánatos elemek”, köztük kommunisták és homoszexuálisok részére.
A legtöbb brazil nem is tudja, hogy Dantas 2003-ban megkapta a Világ Igazainak kitüntetését a Jad Vasem intézettől. A francia kormány emléktáblát helyezett el azon párizsi ház előtt, ahol Dantas élt, „Franciaország barátja” felirattal.
Dantas több száz zsidónak adott vízumot, miközben mindent elkövetett, nehogy az üldözöttek zsidó származására fény derüljön. Gyakran sürgette a diplomata vízumok kiadását, hogy előre dátumozza be azok későbbi használatát. Dantast meggyanúsították, és Brazília visszahívta őt meghallgatásra. A tárgyalástól csak egy technikai malőr mentette meg: a kérdéses időszakban már nyugdíjas volt.
Néhány túlélő vallomását is felvették a dokumentumfilmhez, és kutatásokat végeztek Európában és Észak-Amerikában.
Dantas a második brazil, akinek odaítélték a Világ Igaza kitüntetést. Az elsőt a diplomata ügyvéd, Aracy Guimaraes Rosa kapta meg 1982-ben a Jad Vasemtől.
A JTA beszámolója alapján fordította Dési Tamás
Ajánlott irodalom:
A Brazilian Hero
