„Meg kell csiszolnunk legerősebb fegyverünket: a tudásunkat”
Rákász Judit / Forrás: BAON / Az interjút a kiadó engedélyével közöljük
Róna Tamással, Közép-Magyarország régió rabbijával beszélgettünk tanításról, ateizmusról, s arról, hogy nincs az a cél, amely minden eszközt megenged.
Róna Tamás rabbi négy évvel ezelőtt, 30 évesen lett a magyarországi Rabbikar – jelenleg is legfiatalabb – tagja. 12 esztendővel ezelőtt kezdte meg munkáját a kecskeméti hitközségben, jelenleg a közép-magyarországi régió rabbija.
Rabbiként milyen feladatokat lát el?
A rabbinikus tevékenységnek két alapvető része van. Az egyik fontos feladatunk a zsidó hitközségek újraépítése. Amikor 12 esztendővel ezelőtt megkezdhettem kecskeméti szolgálatomat, az itteni közösség 10-12 emberből állt, az átlagéletkor 70-80 év volt. Most 60-80 lélek tartozik ide, s az átlagéletkor 40-50 év. A hozzám tartozó közép-magyarországi zsidó hitközségek régiója, amely Hatvantól egészen Bajáig terjed, mintegy háromezer lelket számlál. Ne feledjük: az elmúlt 60 évben a zsidó közösségekben általában semmiféle hitélet sem volt. Tizenkét esztendővel ezelőtt tehát nem a nulláról indultunk, hanem mínusz 60-ról. A nulla pont elérését az jelenti, ha nap mint nap működő közösségeink lesznek.
Elképzelhetőnek tartja, hogy a kecskeméti közösség ismét megtöltse a Rákóczi úti zsinagógát?
Hosszú az út addig. Kecskeméten akkor beszélhetnénk erős közösségről, ha legalább háromszáz-négyszáz állandó tagunk lenne. Az első kérdésre visszatérve, a rabbinikus tevékenység nem kevésbé fontos része, hogy a magyar nemzet részeként minél többet tegyünk azokért a közösségekért, amelyekhez tartozunk: a városunkért, megyénkért, országunkért. A mai, információval telített világban lényeges, hogy az emberek hiteles forrásból hallhassanak arról, mi az a zsidóság, mi is az a magyar zsidóság – s igaz ez valamennyi, közös kultúránk részét jelentő vallásra. Mert a jövőbe nézni csak hittel, reménnyel, hazaszeretettel lehet. Ezek a fogalmak erősen fogyni kezdtek körülöttünk az elmúlt évtizedekben. Újra visszaállítani őket csak úgy tudjuk, ha szívtől szívig, lélektől lélekig próbálunk egymáshoz közeledni.
Milyen tapasztalatokat hozott az elmúlt 12 esztendő, de különösképpen az elmúlt 3-4 év ebből a szempontból?
Ha most lemennénk az utcára és felkiáltanánk, hogy Hic et nunc – Itt és most –, akkor feltehetőleg kevés felénk forduló tekintetben fedezhetnénk fel a megértés fényét. A tapasztalat, amelyről kérdez, arra int, hogy újra magunkévá kell tennünk azokat az ismereteket, amelyek közös kultúránk alapját jelentik. A legnagyobb kihívás mindig az ismeret átadása az adott kornak megfelelő módon. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a hívők azt tapasztalják, a Jóistenről szólva a pap lila füstöt ereget a száján. Ez nem a mi utunk. Úgy kezdődik a szentírás, hogy „….Börésit bárá Elochim…” Fordítom ékes magyar nyelvünkre: Kezdetben az Örökkévaló teremtette az eget és a földet.
Ismerjük mindannyian azt a kifejezést, hogy ateista, vagyis az ember, aki nem hisz az Örökkévalóban. Érdekes, hogy a Szentírásban nincs ez a kifejezés. Ugyanis attól a pillanattól kezdve, hogy az Örökkévaló az igével megteremti az univerzumot, a teremetés folyamatossá válik, s mintegy láncolat átadományozódik ránk. Ennél fogva mindazok, akik életükben alkotni próbálnak, becsatlakoznak a teremtés folyamatába. Ez a legnagyobb egyistenhit. Amiről, mintha megfeledkeztünk volna. A legnagyobb kihívás, amellyel szembe kell néznünk, hogy újra megcsiszoljuk legerősebb fegyverünket: Tudásunkat. Ehhez tanítómestereket kell adni a nemzetnek. Ez viszont nem egy-két-három év.
Hogyan fogadták, amikor 12 éve, mindössze 21 évesen Kecskemétre került?
Az elején nagyon érezhető volt a távolságtartás, nem ismertek. Voltak elképzeléseik a zsidóságról: hosszú orrúak, nagy fülűek, és világcselszövést készítenek elő….– ezeket a butaságokat ki lehet és kell is oltani.
Hogyan?
A személyes megkeresés a legfőbb eszközöm. Az elmúlt 12 esztendő alatt eljutottunk oda, hogy már nem én megyek, hanem hozzám jönnek, mégpedig sokan, az egész régióból. A nagyobb városok helyi televízióiban, rádióiban közös műsoraink vannak a többi történelmi egyház képviselőivel: egyházi események, ünnepek kapcsán mondhatjuk el gondolatainkat. Mindig együtt, soha nem egymás ellenében, ez nagyon fontos.
rónatamás_1.jpg
Róna Tamás rabbi (Forrás: BAON)
Része mindennek az a farmeres, baseballsapkás megjelenés, ahogy hétköznapokon láthatjuk?
Sokfélék vagyunk: alacsonyak, magasak, szőkék, barnák, katolikusok, reformátusok, zsidók. De amikor leülünk egymással beszélgetni, akkor már csak két Ember van. S ha azért ülünk le, hogy egy úton induljunk el, egyfelé építkezzünk, akkor ott mindig bele fog simulni egy kéz az én kezembe.
Amit nem könnyít meg a fasisztázó, indulatokat gerjesztő politikai szándék.
Nem foglalkozom politikával: emberekkel foglalkozom. Ahova a hatalom és a pénz beköltözik, ott semmi sem szólhat a világ alkotójáról. Nekem van egy választott utam, azon haladok.
Két évvel ezelőtt egyike volt annak az öt rabbinak, akik platformot hoztak létre a Rabbikaron belül, a hitközség és a rabbiság megújításáért. Miért vett részt a kezdeményezésben, és mit sikerült elérni?
A könnyebb megértés kedvéért hadd mondjam el, hogy mi is az a Rabbikar. A zsidó papról általában a rabbi jut eszünkben. Pedig – ahogy a többi történelmi egyháznak – a zsidó felekezetnek is megvan a maga papi hierarchiája. A zsidó egyházi hierarchia azért ismert kevésbé, mert ott héber elnevezésük van a vallási funkcióknak. A rabbi a legmagasabb papi tisztséget jelenti. Magyarországon jelenleg rabbinikus végzettséggel és kinevezéssel tízen bírunk.
A magyarországi zsidóság szellemi ösvényét a rabbikból álló testület, a Rabbikar határozza meg. A rendszer, amelyben tevékenykedünk, több mint 50 évvel ezelőtt jött létre. Az eltelt évtizedek alatt sok minden megváltozott a bennünket körülvevő világban, ami önmagában is indokol bizonyos változtatásokat. Nem szabad azonban elfeledkeznünk arról, hogy a Rabbikarban szüleink és nagyszüleink generációjával tevékenykedünk együtt. Meglehet, hogy ami a ’60-as, ’70-es években megfelelő volt, az ma már nem megengedhető. De ahogy nem mehetünk neki saját nagyszüleinknek azzal, hogy Eljárt felettetek az idő!, úgy velük sem tehetjük meg anélkül, hogy ne önmagunkat csapnánk arcul.
Nincs az a cél, amely minden eszközt megenged. Ezt soha nem szabad elfelejtenünk! Két évvel ezelőtt négy kollégával együtt hoztuk létre a platformot azzal a céllal, hogy megmozgassuk a zsidó közéletet. Úgy gondolom, hogy ezt sikerült elérnünk. Az átmenet lassú. Mivel Magyarországon kívül mindannyian a magyarországi zsidóságot, Magyarországon pedig a magyar zsidóságot képviseljük, oda kell figyelnünk minden mozdulatra, minden hangsúlyunkra.
Milyen állomásai lehetnek ennek a megújulásnak?
Ez már valláspolitikai kérdés. Úgy gondolom, hogy az én feladatom az, hogy kiálljak a közösségemért: a magyarországi zsidóságért és a magyar népért. Manapság, amikor a nyomás és a terhek folyamatosan nőnek, sokan kezdik elveszíteni a reményt. A mi dolgunk, hogy a remény lángját erősítsük! Ha egy nagy, sötét szobában meggyújtunk egy mécsest és a legsötétebb sarokba visszük el, a fény különleges tulajdonsága folytán a sötétségből fény lesz.
| Dr. Róna Tamás 2005-ben avatták rabbivá. Jelenleg a közép-magyarországi régió (Kecskemét, Nagykőrös, Cegléd, Hatvan, Szolnok, Gyöngyös, Baja) rabbija. Több egyetemen is tanít: az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem tanársegédje, emellett tanít a Pázmány Péter Hittudományi Egyetemen, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtudományi Karán, több magyarországi és külföldi szabadegyetemen. |
