Kertész Imre 80 éves
Kertész Imre: „Néhány dolog, ami nem volt szép, a végére megszépült.”. November 9-én tölti be nyolcvanadik életévét a magyar irodalom első Nobel-díjas írója.
Zsidó származása miatt 1944-ben, alig 15 évesen Auschwitzba, majd Buchenwaldba deportálták, ahonnan 1945-ben szabadult. 1948-ban érettségizett Budapesten, s a Világosság (később Esti Budapest) című lap munkatársa lett, 1951-ben gyári munkás, majd 1953-ig a Kohó- és Gépipari Minisztérium sajtóosztályának munkatársa volt. 1953 óta szabadfoglalkozású író, műfordítóként német nyelvű szerzők műveit ültette át magyarra.
Negyven éven át egy apró garzonban élt feleségével, s „önkéntes börtöncellájában” zenés komédiák és bulvárdarabok írásával kereste kenyerét. Első regénye, a Sorstalanság című holokauszt-történet egy zsidó fiú elhurcoltatásának, lágerbeli hányattatásainak, életben maradásának, megtört élete folytathatóságának a könyve. Amikor a regény több éves várakozás után 1975-ben végre megjelenhetett, teljes csend fogadta – ezt az élményt fogalmazta meg Kertész a folytatásában, A kudarcban (1988). A trilógia harmadik része a Kaddis a meg nem született gyermekért (1990), amelyben újra megjelenik Köves György, s elmondja kaddisát (imáját) a gyerekért, akit nem hajlandó a világra nemzeni, arra a világra, amely megengedte Auschwitzot.
A trilógiában, miként Kertész más prózai műveiben is (A nyomkereső. Detektívtörténet – kisregények, 1977; Az angol lobogó – elbeszélések, 1991) a kelet-európai történelem és társadalom csapdáiba szorított, kiszolgáltatott ember sorsát elemzi. 1992-ben megjelent Gályanapló című kötete szépirodalmi formában megírt napló az 1961-1991 közti évekről. Az 1997-es Valaki más: a változás krónikája ezt a belső monológot folytatja az 1991-95 között vezetett jegyzetek formájában. Előadásokat és esszéket tartalmaznak A holocaust mint kultúra (1993), A gondolatnyi csend, amíg a kivégzőosztag újratölt (1998) és A száműzött nyelv (2001) című kötetek.
Kertész Imre 1989-ben megkapta a József Attila-díjat, 1997-ben a Kossuth-díjat, 2003-ban pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét (polgári tagozat). Több alkalommal részesült elismerésben külföldön is, elsősorban német nyelvterületen. A 2002. évi irodalmi Nobel-díjat az indoklás szerint munkásságáért ítélték neki, „amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben”. A Sorstalanságot számos nyelven kiadták, filmadaptációját Koltai Lajos rendezte Ennio Morricone zenéjével.
2003 szeptemberében látott napvilágot a trilógia folytatásaként Felszámolás című regénye, amely a rendszerváltozás utáni budapesti értelmiségről ad képet. A 2006-ban megjelent K. dosszié című önéletrajzi dialógusregénye az író életéről: szüleiről, szerelmeiről, pályájáról, a szellemi szabadság kivívásáról és arról szól, hogyan függ össze saját élete hőseinek sorsával, az élet az irodalommal. Tavaly novemberben a Magvető adta ki Európa nyomasztó öröksége címmel az utóbbi 20 évben írt esszéit.
Az író 80. születésnapja tiszteletére október végén jelent meg a Vigilia Kiadó gondozásában A megfogalmazás kalandja című kötet, amely Kertész eszmefuttatásaiból közöl válogatást, s több, vele készült interjút is közread. (MTI)
