Az 1956-os forradalom és szabadságharc magyar zsidó hőseire emlékeztek
Szilágyi Iván Péter / Mazsihisz
Ha jól odafigyelünk, kicsiny hosszúkás márványtáblát fedezhetünk fel a Dohány utcai Zsinagóga mellett lévő Talmud Tóra falán. Az 1956-os forradalom és szabadságharc zsidó résztvevőinek állít emléket. Szövege rövid, ahogy az 1956-os események dicsőséges napjai is.
Ennél az emléktáblánál gyűltek össze nemrég a Mazsihisz és a BZSH vezetői, őszülő halántékú, de hátukat még mindig egyenesen tartó forradalmárok, közjogi méltóságok, bal- és jobboldali politikusok, a diplomáciai és az ’56-os szervezetek képviselői, hogy megemlékezzenek a forradalom zsidó hőseiről.
A rendezvényt Lazarovits Ernő a Mazsihisz külügyi vezetője konferálta fel. A magyar zsidóság ’56-os szerepéről viszonylag keveset tudunk, maximum néhány harcos, parancsnok neve jut az emberek eszébe. Pedig számtalan hőse, a magyar szabadságért és hazánkért oroszlánként küzdő zsidó forradalmára volt a szabadságharcnak-közülük nem egy bitón végezte.
Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke beszédében azt mondta, azokra emlékezünk, akik a legdrágább dolgot, az életüket áldozták azért, amiben hittek.
eml__kez__k.jpg
Sterit Sándor, Herzog László, Feldmájer Péter, Dorit Nachum-Zats, Zoltai Gusztáv
Mécs Imre ’56-os halálraítélt, az MSZP országgyűlési képviselője az alábbi gondolattokkal emlékezett az 53 évvel ezelőtt történtekre:
„Az „56-os zsidó hősök áldozata különösen értékes és nagy volt, mert egy olyan nemzetért áldozták életüket, amelytől nagyon sok rosszat kaptak. Messzemenően többet adtak, mint mi, akiknek természetes volt, hogy részt vettünk a forradalomban. A kivégzettek között is nagyon sok zsidó származású volt, néhányuk a szülei kereszténnyé váltak és olyanok is velünk harcoltak, akik végig zsidók maradtak. A hírhedt numerus clausus jutott eszembe, mikor elkezdtem összeszámolni zsidó bajtársainkat. A forradalmárok között jóval többen voltak, harcoltak a magyar szabadságért, mint ahány százalék a numerus clausus-ban annak idején meg volt szabva. A hazájukért való küzdelemből és szenvedésből társadalmi arányuknál sokkal nagyobb mértékben vették ki részüket. (…)
 angyalistv__n.jpg |
| Angyal István |
Először Angyal István jutott eszembe, ő segített át azon a traumán, amit a váratlan halálos ítélet jelentett. Az ítélet napján az ő zárkájába helyeztek el a halálsoron, elpanaszoltam neki, hogy milyen triviális, semmi dolgokért ítéltek halálra embereket. „Imre, néhány éve ennél sokkal kevesebbért is kivégeztek fiatal egyetemistákat. Nyugodj bele, hogy ki fognak végezni és készülj fel a halálra.” Éktelen dühös lettem rá, azt vártam, hogy majd megsimogatja a fejemet, pátyolgat és vigasztalgat. De ő nem ezt tette, hanem azt kérte, hogy nézzek szembe a sorsommal. Este mikor lefeküdtem átgondoltam, amit mondott és megnyugodtam. Beláttam, hogy ez egy bölcs fiú, igaza van és elkezdtem felkészülni a halálra. Nagyon sokat beszélgettünk vele, rendkívül olvasott fiatalember volt és tőle halottam először a kibucokról.
Jómagam jezsuita kollégiumban nevelkedtem,, s elmeséltem neki, hogy a jezsuitáknak is volt egy hasonló kezdeményezése Paraguay-ban. Derűs ember volt, pedig 16 éves korában családjával együtt elhurcolták Auschwitzban szeretett nővérét a szeme láttára akasztották fel, édesanyja pedig füstté vált… A halálraítéltek közül meg kell még említeni a korábban szintén Auschwitzba hurcolt Gál József írót. Első fokon egy év börtönt kapott, míg másodfokon –mikor már nem volt nyilvános a tárgyalás – halálra ítéltek. Később a nemzetközi felháborodás hatására ítéletét életfogytiglani börtönre ítélték. Néhány év múlva ez a beteg szívű fiú meghalt a börtönben.
A szintén halálraítélt Steiner Lajos a Royal Csoport vezetője volt és a hatalom megkísértette, mint az ördög. Két héttel kivégzése előtt eljöttek érte a nyomozók majd autóval végigvitték az akkor már felújított, gyönyörű Budapesten: „Nézd milyen szép ez a város, nem akarsz élni, élvezni szépségeit!? Cserébe csupán néhány társad ellen kellene tanúskodnod.” De ő nemet mondott, el is vették életét.” Mécs Imre beszédében még számos koncentrációs tábort megjárt, családját elvesztett, de hazájáért mégis lelkesen küzdő magyar zsidó forradalmár nevét említette meg. Kiemelte, hogy egyikükben sem volt harag hazájukkal szemben a Soá borzalmai miatt. Ez tette őket igazi hősökké, áldozatvállalásuk és megbocsátásuk.
megeml__kez__s_56.jpg
Herzog László, Darvas István, Egri Oszkár, Streit Sándor
Darvas István a Nagyfuvaros utcai zsinagóga rabbija az alábbi gondolatokkal emlékezett: „Az ember, aki hittel hiszi, hogy a világ alkotója egy-hamar megtapasztalhatja mi az: félelem nélkül élni. Tudja, hogy egy olyan támasza van, mint a Jóteremtő, aki megvédi szellemét és lelkét minden külső támadástól. Istenben hinni és bízni azt jelenti, hogy örök értékek mellett teszünk hitet. Az Istenben bízó ember nem érdekek, hanem értékek alapján éli életét. Ha ezen értékek sérülnek, a hívő ember lelkében megmozdul valami és úgy érzi, hogy tennie kell helyreállításukért. 1956-ban sokan, fiatalabbak és idősebbek, zsidók és nem zsidók kimondták, hogy nem, ez így nem mehet tovább! Szabadság nélkül lehet élni, szabadság nélkül el lehet a mindennapokat tölteni… De tökéletesen fölösleges és a létezés egy másodrendű formáját adja az embernek, aki ilyen sorsra kényszerül.”
A beszédeket követően a résztvevő egykori forradalmárok, családtagok, emlékezők, közéleti-és hitközségi személyiségek köztük Katona Béla, az Országgyűlés elnöke, Kiss Péter társadalompolitikai miniszter, Mécs Imre Országgyűlési képviselő, Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója, Deutsch László főrabbi és Feldmájer Péter, Egri Oszkár a Mazsihisz jogi képviselője, Streit Sándor a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke elhelyezték az 1956-os zsi hősök előtti tisztelgő táblánál az emlékezés köveit.
(Címlapképünkön Mécs Imre látható)
