Sokkoló hír: szitává lőtték a vállalkozót a nyílt utcán!
Forrás: MTI
Ismeretlen tettesek a nyílt utcán lelőtték Sabtaj von Kalmanovicsot, a Rátgéber László vezetőedzőt múlt héten menesztő Szpartak Moszkva női kosárlabdaklub tulajdonosát.
A Szovjetszkij Szport hétfői internetes kiadása szerint a milliárdos autója a fővárosban megállt egy lámpánál, amikor tüzet nyitottak rá. Az üzletember a helyszínen életét vesztette, míg sofőrje súlyosan megsérült a merényletben.
A rendőrség nagy erőkkel keresi az elkövetőket, akik egy hazai gyártmányú kocsival – egyes források szerint egy Ladával – menekültek el a helyszínről.
A litván, orosz és izraeli állampolgársággal is rendelkezett Kalmanovics irányításával a Szpartak sorozatban három Euroliga-aranyérmet nyert, míg 2005-ben a Szamarát vezette diadalra.
Rátgéber megdöbbent
„Teljesen sokkolt a hír, alig tudok megszólalni – nyilatkozta Rátgéber László. – Velem mindvégig csak jót tett, jó szívvel emlékezem rá. Hihetetlen.”
Az 1949-ben született Kalmanovics ismert, színes egyéniség volt. A Szovjetunióból 1971-ben Izraelbe vándorolt ki családjával, a jeruzsálemi egyetemen szerzett diplomát, majd kereskedelmi és építőipari tevékenységbe fogott. Később, 1993-94-ben Ioszif Kobzonnal, az üzletemberként is ismert híres énekessel közösen alapított több céget Oroszországban.
Kalmanovics sikeres mecénásként és producerként is ismert volt: ő szervezte egyebek között Michael Jackson, Tom Jones, Liza Minnelli és José Carreras oroszországi turnéit.