Meghívó a „Magyarországi Zsidókért” díjátadásra
Mazsihisz
Meghívó a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége ebben az évben is átadja a „Magyarországi Zsidókért” díjat
Az elismerésben azok a kiváló emberek részesülhetnek, akik az elmúlt időszakban sokat tettek azért, hogy a társadalmi béke, az emberek, felekezetek közötti párbeszéd erősödjön.
A díj átadására idén, az 5770. zsinagógai év alkalmából:
2009. október 25-én vasárnap délelőtt 10.00 órakor kerül sor a
Mazsihisz Budapest VII. kerületi Síp u. 12. II. emeleti Dísztermében
Idei díjazottaink:
Jancsó Miklós filmrendező,
„a zsidóságnak a magyar társadalomban betöltött szerepét ábrázoló filmjeiért, a pusztuló magyarországi zsidó emlékek megörökítéséért, az emberi jogok melletti töretlen kiállásáért”
Németh Sándor, vezető lelkész,
„közös örökségünk a Szentírásunk tanainak hirdetéséért, a magyarországi zsidósággal fenntartott kapcsolatok erősítéséért, a zsidó nép több ezer éves álmodozása után létrejött önálló zsidó állam melletti kiállásáért, az antiszemitizmus elleni töretlen fellépéséért”
Navon Ági,
„a magyar zsidó ifjúság vallásos neveléséért, a kóser magyar konyha szabályainak továbbadásáért”
Navon Smuel,
„a magyar zsidó ifjúság vallásos neveléséért, imáink és a Tóra szellemének megőrzéséért és továbbadásáért”
Megjelenésére feltétlenül számítunk