Valamikor vallási vezetőink voltak, Benoschofsky Imre
Giroa Sharon főkántor / Forrás: Új Élet
Radnóti Miklós drámai hangvételű verse így kezdődik: Oly korban éltem én e földön… – és megrázó szavakkal folytatja a költő, ahogy az ember gyilkos ösztönéről, az embertelenségről szól.
Én ugyanezeket a szavakat pozitív előjellel mondom el, hogy „oly korban éltem én e földön”, amikor, Istennek hála, korszakos nagy egyéniségek közelében lehettem, hivatásbeli és emberi nagyságuk fényében fürödhettem, tanulhattam Tőlük. Benoschofsky és rabbi társai meghatározó, építő egyéniségei, elhivatott vezetői voltak koruk zsidóságának, szellemi életének, nem kevés dicsőséget szerezve az egyetemes zsidóság, valamint a szűkebben vett magyar zsidó élet és nem utolsósorban a magyar kultúra számára. Magyarul beszéltek, írtak és tanítottak, magyarul álmodtak, magyarul gondolkodtak. Magyar-zsidó rabbik voltak.
Benoschofsky főrabbit ritkán említették a teljes nevén, mert ő volt mindenki számára a „Benó”. A megbecsülés és a szeretet hangja hatotta át ezt a szót, nevének bizalmas rövidítését. Előttem van, ahogy a budai körzet irodájában íróasztala mögött ül, és rövid pipáját szívja. Látom őt a Zsidó Gimnázium, a mai ORZSE folyosóin, a szemeiben bujkáló mosollyal fogadva, egy-két kedves, tréfás szóval viszonozva a felé irányuló üdvözléseket. A gimnázium és a rabbiképző akkor még ugyanazon épület két oldalán helyezkedett el. Benónak mindkét oldalon dolga volt. Tanította a középiskolásokat és a rabbijelölteket is.
Szónok volt és tanító. Prédikációival is oktatott, tanításaival, leckéivel is gyönyörködtetett. Káprázatosan gazdag, választékos szókincsét úgy használta, hogy beszédeit mindenki könnyen érthesse. Egy zsonglőr ügyességével tudott hasonlatokat alkotni, szinte láttatta az elmondottakat. A lélekemelő beszédek örökös velejárója, összetevője volt az érthetőség, a világos, szabatos fogalmazás.
Budai rabbi volt, és valahol a lelke mélyén örökre az is maradt. Amikor 1959-ben Fisch Henrik foglalta el a Katona József tragikusan korai halálával elárvult Dohány utcai rabbi-széket, Benoschofskyt választották a Hegedűs Gyula utcai templomkörzet rabbijává, de továbbra is Buda volt Számára az „igazi nagy szerelem”. Amikor egy-egy régi budai történetet mesélt, szinte most is hallom, ahogy elkezdi: Nálunk, Budán… Ez a hűség, ez a ragaszkodás, ez a szeretet ugyanolyan jellemző volt Rá, mint példás hivatástudata.
Abban az időben a Hegedűs volt Budapest második leglátogatottabb temploma. Úgy mondták akkoriban: oda jár a pesti zsidó arisztokrácia. Ki lehetett volna megfelelőbb rabbi ebbe a templomba, mint ő? Szerették, becsülték. Rabbijuk, mesterük, vezetőjük volt, ugyanakkor viselkedésében, emberi hozzáállásában „az egyik bálbosz” tudott maradni. Megközelíthető volt és közvetlen. A talmud-tórás gyerekek közül kevesen szólították főrabbi úrnak, főtisztelendő úrnak. Számukra ő „csak” Benó bácsi volt.
Örök emlékem egy előadása, melyet Lágymányoson tartott „Mi a Talmud?” címmel. Felnőttek, gyerekek, tanultabb és kevésbé képzett hittestvérek egyaránt kíváncsiak voltak tanítására. Stílusában az volt a megragadó, ahogy mindenkihez beszélt. A Talmud logikai összefüggéseit taglalta, az ősi tanítás mai emberhez szóló, mai módon magyarázható elemeit ismertette, ezzel hozva közelebb a hallgatóságot a Tanhoz. Nem csupán az írott szót és annak fordítását közölte néhány kommentár kíséretében, nem vitatkozott, kérdezett s kérdeztetett. Bizonyította a tételt: Tóra, Talmud minden időben, mindenkihez szól.
Úgy a bibliai és a talmudi idők történelmének, mint a modernebb és a legújabb kori zsidó történelemnek nagy ismerője, kiemelkedő mestere volt.
Húga, Benoschofsky Ilona, a Zsidó Múzeum sok éven át volt igazgatónője a bátyjáéhoz hasonló zsidóságtudományi és általános ismeretekkel, hatalmas kultúrával rendelkezett. Ketten képezhették volna az élő Benoschofsky-lexikont.
Benó bácsihoz fűződő személyes, kedves emlékeim egyike a Schwarcz Mór főrabbi által kezdeményezett, három rabbi előtt tett előimádkozói vizsgám. Schwarcz, Benoschofsky és Hochberger főrabbik felváltva kérdeztek, részleteket kértek tőlem a liturgiából. Ahogy ma filmként pergetem le ezt az esetet, azt látom, hogy ez a három kiváló rabbi végtelen jósággal, megértéssel és segítőkészséggel állt mellettem. Átfogó tudást és felkészültséget vártak el tőlem, de nem tévesztették szem elől, hogy egy tizennégy éves gyerek áll előttük, ugyanakkor nem kezeltek gyerekként. Éreztették velem, hogy a feladat, amit vállalni kívánok, gyakran a felnőtt embert is próbára teszi.
Egy másik emlékem: az évenként megtartott Hevesi Simon bibliai versenyen tóraolvasásból Benó bácsi vizsgáztatott. A Tóra első őt szakaszából a kohént megillető részeket kellett megtanulni. A felejthetetlen Zoltán bácsi készített fel a versenyre. Benoschofsky főrabbi elsőnek a Noach hetiszakaszából vett fejezetet kérte tőlem, majd miután azt hibátlanul olvastam, a következőt is felolvastatta. Annyira tetszett neki, hogy végül mind az öt fejezetet lejnoltatta velem. Dicsérő szavait büszkén és örökre őrzöm a szívemben, emlékezetemben.
Sándor László, a Hegedűs Gyula utcai templom akkori főkántora meghívott, hogy egy hanukkai műsorban énekeljek. Liturgiai dalokat adtam elő, és a műsor után Benoschofsky főrabbi úr ezekkel a szavakkal fordult hozzám: „A zsidó vallási élet egyik legfontosabb posztját, a kántorságot, az előimádkozást választod életpályádnak. Tanulj, készülj rá teljes odaadással! Számítunk rád, Gyuri.” Nagyon szeretnék megfelelni az elvárásainak.
Budán, a farkasréti temetőben nyugszik. A Mindenható kegyelméből úgy adódott, hogy éppen halálának tízéves évfordulója idején jártam Budapesten, így a sírjánál tartott megemlékező szertartáson funkcionálhattam. Énekemmel, imámmal fejezhettem ki a nagy rabbi, a nagy tanító iránti tiszteletemet, szeretetemet és hálámat. Ott is, akkor is a fülemben csengett a hangja: „Nálunk,
