Sólyom: Becsületbeli ügy a romák melletti kiállás
Forrás: MTI
Ebben a súlyos, az országra nehezedő ügyben az együttérzésről kell beszélni, mondta Sólyom László köztársasági elnök Bajnai Gordon miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után.
Hozzátette: illik és megkerülhetetlen, hogy együtt érezzünk az áldozatok hozzátartozóival, a cigány közösséggel. Mert világos, hogy ők a támadások célpontjai és elszenvedői.
Világosan kell látni, hogy nem cigány-ügyről van szó, ez az ország stabilitásának az ügye és becsületbeli ügy – közölte Sólyom László köztársasági elnök, azt követően, hogy tárgyalt Bajnai Gordon kormányfővel a kislétai romagyilkosságról. Az államfő utalt arra, hogy a Kállai Ernő kisebbségi ombudsmannal folytatott aznapi megbeszélésen úgy értesült, hogy a helyzet robbanásig feszült, ezért megoldást kell találni és a szolidaritásunkat kell kinyilvánítani a cigányság iránt.
Nincs de, fogalmazott Sólyom, ezt a cselekményt csak elítélni lehet, erre nincs feloldozás. Magyarország a roma polgárai mellett áll, a magyar állam minden szervezeti támogatást megad a rendőrségnek, hogy megvédje a cigányságot. A gyilkosok veszítenek majd.
A rendőrség, ahogy eddig, most is rendkívül nagy erőkkel dolgozik a romagyilkosságok felderítésén – közölte az államfő, bízik abban, hogy „ez a nagy munka előbb-utóbb eredményre vezet”.
A súlyos, az egész országra nehezedő ügyben a nyomozási eredményeknél fontosabb, hogy a romák iránti társadalmi szolidaritásról, együttérzésről, a társadalmi nyugalom fenntartásáról legyen szó – hangsúlyozta az államfő. Sólyom szerint együtt kell érezni a cigányokkal a gyászban, az árván maradt gyerekekkel, a megcsonkított családokkal, a cigány közösséggel.
A találkozót Bajnai Gordon miniszterelnök kezdeményezte, hogy tájékoztassa a jövő évi költségvetés előkészítéséről az államfőt. Sólyom kérte, hogy elsőként a kislétai gyilkosság ügyéről beszéljenek.
Napokon belül megtörténnek azok a lépések, amelyek megnyugtathatják a lakosságot, és a társadalom egységes érdekeit, az összetartozást, a sorsközösséget, az egymásra utaltságot szimbolizálják, mondta Kállai Ernő kisebbségi ombudsman azután, hogy Sólyom László köztársasági elnök fogadta őt hétfő délután a Sándor-palotában.
Az ombudsman a négyszemközti találkozón elhangzottakról szólva azt mondta: megállapodtak Sólyom Lászlóval abban, hogy az államfő igyekszik olyan lépéseket tenni, amelyek megnyugtathatják az egész lakosságot, és ebben számít a kisebbségi biztos segítségére is.