Felújították a zsidó temetőt Öcsön és Taliándörögdön
Forrás: MTI
„Öcs község zsidó temetőjét is felverte a gaz 1944 nyara után, mert ennek a községnek a védtelen, ártatlan és a hatalomnak kiszolgáltatott zsidó lakóit is a halálba üldözték” – emlékeztetett Schweitzer József.
Hangsúlyozta: annál tiszteletre méltóbb, hogy akadt „nemes lélek”, s lettek követői, akik a község egykori zsidó lakosainak nyughelyénél méltó körülményeket teremtettek. A nyugalmazott országos főrabbi név szerint említette Szőke András filmrendezőt és társait és Kertész Zoltán székesfehérvári vállalkozót is. Illés Sándor, Kapolcs és a környező községek katolikus plébánosa arra emlékeztetett, hogy a történelmi tényekből tudják: ezen a vidéken – Kapolcson, Öcsön, Taliándörögdön, Vigántpetenden – a zsidó és a keresztény emberek mindig békességben éltek, még csak nem is pereskedtek egymással.
Szőke András az MTI-t arról tájékoztatta, hogy az öcsi temetőben körülbelül száz egykori helybeli zsidó lakos nyugszik. Ezt erősítette meg levéltári kutatásai alapján Máthé Éva, a Veszprémi Zsidó Hitközség elöljáróságának tagja is, hozzátéve, hogy még folytatja a kutatásokat. Schweitzer József a rendbe tett taliándörögdi zsidó temetőben is arra emlékeztetett, hogy „ez a temető 1944 nyaráig nem volt elhagyatott”, ám akkor az ország zsidó lakosságát az akkori kormányzat kiszolgáltatta a „halálos ellenségeinknek”, az akkori német náci hatalomnak.
Az elhurcoltaknak vagy azonnali halál lett a sorsuk vagy rabszolgamunka, amelyből igen kevesen térhettek csak haza – mondta a nyugalmazott országos főrabbi, aki itt is köszönetet mondott a sírkertet rendbe tevők „kegyeletes cselekedeteiért”. Illés Sándor plébános is a temető-felújításban résztvevők munkájáról szólt elismeréssel. Emlékeztetett ugyanakkor arra is, hogy Taliándörögd lakossága mindig „szeretettel volt a zsidó emberek iránt”, s akik mégis valamiféle szerepet vállaltak az 1944-es deportálásokban, azokat „láncon belelógatták a kútba”.
A kegyeleti szertartás a taliándörögdi temetőben is Fekete László főkántor gyászénekével fejeződött be.