Kéznyújtás disszidáló neonáciknak
Dési András (Berlin) / Forrás: Népszabadság
Velejéig konzervatív, kisvárosi családban nőtt fel, gyakran hallotta, ahogy az idősek nosztalgiával adomáztak a hitleri korszakról, vagy mesélték háborús kalandjaikat. Tizenkét éves volt, amikor apja egyik barátja szélsőjobboldali kiadványokat nyomott a kezébe azzal: „Fiam, ezekből sokat tanulhatsz a német múltról!”
Matthias Adrian egyre többet foglalkozott a náci ideológiával, és közben a sütőiparban dolgozó fiú mind mélyebbre süllyedt az újbarna mocsárban. Belépett az idegengyűlölő NPD-be, a „nemzeti demokraták” hesseni szervezetének legfelső vezetéséig jutott, egy felvonulás másnapján még a német sajtóban is megjelent „zászlóhordozós” fotója.
Munkahelyi főnöke tudta róla, hogy „hivatásos náci”, ezért is bízta meg, hogy részlegvezetőként felügyelje az ott dolgozó színesbőrű alkalmazottat. Adrian Európát járva a magyar fővárosban is megfordult az 1945. februári budai kitörésre emlékező „Dicsőség napján”. Benne volt azért balhékban is, bár alapvetően azon militánsok közé tartozott, akik demokratikus eszközökkel akarták felszámolni a demokráciát.
Aztán jött az első töréspont. Elege lett az ideológiai önképzés helyett folyamatosan piáló, csak a verekedés lehetőségét kereső bőrfejűekből. Majd az egykori náci párt, az NSDAP főideológusa által jegyzett műveket olvasva rájött, hogy az árja faj eredetét Atlantisszal összekötő Alfed Rosenbergnek nem sok köze van a tudományos megalapozottsághoz.
– A csalódások sorozata előbb depressziót, majd bűntudatot váltott ki bennem, teljesen összeomlottam. Mai eszemmel csodálkozom, hogy nem lettem öngyilkos – mondja Adrian, aki nyíltan vállalja disszidens ex-neonáci mivoltát. S bár neki anno egyedül, külső segítség nélkül kellett kimásznia az őt körülvevő újbarna mocsárból, a 33 éves fiatalember egy olyan civil szervezetnek, az Exit Deutschlandnak dolgozik, amelyik igyekszik profi támaszt nyújtani a szélsőjobboldali eszmékből kiábrándultaknak, a neonáci csoportoktól szabadulni akaróknak.
Az Exit Deutschlandot – svéd mintára – 2000-ben alapította a leghíresebb volt újnáci, Ingo Hasselbach, valamint Bernd Wagner. Hasselbach a személyét ért fenyegetések nyomán illegalitásba vonult, és elhagyta Németországot. A kriminológus végzettségű Wagner azonban viszi tovább a biztonsági szakembereket, pedagógusokat, pszichológusokat, szociális munkásokat egyaránt megmozgató projektet. Az Odera menti Frankfurtból származó volt rendőrtiszt már az NDK-s időkben is a szimpatizánsokkal együtt közel 15 ezer főt felölelő újnáci mozgalmakkal foglalkozott. Az 1980-as években megalakult csoportok gyorsan rátaláltak magyar elvbarátaikra, hol a Balaton partján, hol a Berlini fal „keleti oldalán” gyűltek össze.
Wagner saját bevallása szerint eddig több mint háromszáz személyt húzott ki az újbarna mocsárból, és jelenleg huszonhat ügyön dolgozik. – Már az NDK időkben is azt magyaráztam, persze mindhiába, hogy a szélsőjobbal szemben az elnyomás önmagában nem elegendő. A neonácikkal szakítani akaróknak valamiféle civil-társadalmi hálózatot kell felkínálni, amely esélyt ad a disszidensek, hogy új személyiséget fejlesszenek ki, újra megtalálják önmagukat – mondja az Exit Deutschlandnak otthont adó, álcázott berlini irodájában.
Bár a náluk jelentkezők többsége tíz-tizenöt éve él a neonáci világban, huszonöt-harminc évesen még fiatal emberek. Nekik a töréspontot általában az jelenti, hogy rájönnek: „hivatásos náciként” teljesen elszigetelve élnek, emberileg-szakmailag képtelenek tovább lépni. Családalapításra esélyük sincs, ráadásul folyamatosan a nyakukon van a rendőrség és az ügyészség. Sokan megcsömörlenek az újbarnáknál is elterjedt korrupciótól, látják, hogy egyesek milyen hatalmas pénzeket söpörnek be a szélsőjobboldali kiadványok, CD-k, DVD-k forgalmazásából.
Szabadulni nem könnyű, a bajtársak ugyanis minden eszközt (lelki terrort, internetes és telefonos fenyegetéseket is) bevetnek, ha érzik, hogy valaki el akarja hagyni soraikat. Akad, aki fél év alatt megbirkózik a nyomással, de Wagner praxisában van egy több mint négy éve tartó ügy is: az NPD legfelső köreihez közeli személy és gyermekei kiléptetésén dolgoznak.
A főleg alapítványi támogatásokból működő Exit Deutschland ingyenes telefonszámot is kínál, de Wagnert és munkatársait legtöbbször elektronikus levélben keresik meg. Néhány email-váltás alapján ki tudják szűrni, hogy az illető komolyan gondolja-e, vagy valamelyik újnáci csoport próbált ügynököt beépíteni. A „tégla-jelöltek” a későbbi telefonbeszélgetések és személyes találkozók során lelepleződnek, noha Wagner nem tagadja: egy disszidensről a mai napig nem tudja eldönteni, hogy igazából melyik oldalhoz tartozik.
Matthias Adrian úgy gondolja: a „disszidálás” a kritikus gondolkodáshoz is hozzásegítette. Neonáciként egyetlen zsidót sem ismert, mégis gyűlölte őket. Időközben kétszer is járt Auschwitzban, gyakran hívják meg zsidó közösségekbe. Egykori „bajtársait” babonákra épülő szörnyűséges ideológia áldozatainak tartja. Akikből még mindig sok van.
