Antifasiszta demonstráció a Szabadság téren
Forrás: Híradó
„Bizonyítsuk be, hogy Magyarországon létezik a humanista, demokratikus többség és szembe tudunk szállni a szélsőségekkel!” Egyebek között ez hangzott el a budapesti Szabadság téren a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) által szervezett demostráción, szombaton délelőtt. A felszólalók arról is beszéltek, hogy a Jobbik térnyerésével ismét kirekesztő, rasszista politikai mozgalom jelent meg az országban.
„Rajtunk múlik, hogy ne ismétlődjön meg, ami a háborúban történt, amikor egymillió magyar pusztult el” – mondta Hanti Vilmos, a MEASZ – Összefogás a demokráciáért elnöke szombat délelőtt a budapesti Szabadság térre meghirdetett antifasiszta demonstráción.
A körülbelül négyszáz, javarészt idős ember előtt Hanti Vilmos arról is beszélt, hogy be kell bizonyítani: létezik az országban a humanista, demokratikus többség, amely szembe tud szállni a szélsőséggel. Minden kisebbséget, zsidókat, romákat meg kell védeni – hangoztatta. Vannak olyanok is, akik csöndes cinkosságot vállalnak a szélsőséggel – mondta még Hanti.
Szabadság tér szovjet emlékmű
A helyszín kiválasztását az indokolta, hogy délután a Jobbik is a térre hirdetett felvonulást, továbbá hogy megvédjék a szovjet emlékművet a jobboldali történelemhamisítástól – mondta el több felszólaló. Galba-Deák Ádám, a Demokratikus Hálózat elnöke szerint egyszerű kiskatonák emlékműve ez. „Ha ők nem jönnek ide, ma nem létezne Magyarország” – fűzte hozzá.
A különféle szervezetek nevében felszólalók többször vontak párhuzamot a világháború idején elkövetett rémtettek és a Jobbik között, amelyet rasszista, náci szervezetnek tartanak.
A körülbelül húsz perces demonstráció végén a megjelentek nagy része a magával vitt virágot elhelyezte az emlékmű talapzatán, majd élőláncot fontak az obeliszk köré.
Az eseményen rendbontás nem történt. Megjelent néhány szélsőjobboldali fiatal, őket a rendőrök igazoltatták és táskáikat átvizsgálták.