Michael Jackson gyermekei zsidó vallásúak
Forrás: Globusz.net / The Jerusalem Post
Michael Jackson halála heves vitákat váltott ki két idősebbik gyermekének szülői felügyeletével, illetve vallási nevelésével kapcsolatban. A gyermekek anyja ugyanis zsidó, aki már nem először igyekszik elérni, hogy a tizenkét éves Prince Michael I, illetve a tizenegy éves Paris Michael Katherin visszatérjen hozzá.
Az ötven éves korában hirtelen elhunyt énekes, 1996-ban vette feleségül Deborah Jeanne Rowe-t, az egykori bőrgyógyász nővért, aki egyébként kezelését felügyelte. Ekkor már a nő hat hónapos terhes volt Jackson első gyermekével. Azt követően, hogy 1999-ben kimondták a házasság felbomlását, Rowe hivatalosan lemondott szülői jogairól, ám később meggondolta magát arra hivatkozván: Jackson nagyon közel került az iszlámhoz és nem szeretné, hogy gyermekei e hitben nevelkedjenek fel. Michel Jackson biztonságát is az „Iszlám Nemzet” nevű vallási-faji jellegű csoportosulás felügyelte, testvére, Jermain Jackson, továbbá a gyermekek nevelője is e csoportosulás tagja volt.
Szakértők véleménye szerint az anya jó esélyekkel rendelkezik, hogy ismét megkapja gyermekeinek felügyeleti jogát, ezt a megoldást ugyanis a kaliforniai törvények nem csak lehetővé teszik, de kifejezetten előnyben is részesítik. Még akkor is így van ez, ha a vallási hovatartozás kevéssé játszik szerepet a vitában, ugyanis a Jackson család barátja, Shmuley Boteach rabbi meglepetésének adott kifejezést Rowe zsidó származását illetően. Szerinte a nő korábban egyáltalán nem hangoztatta, sem előtte, sem más előtt, hogy milyen felekezetnek a tagja, illetve, hogy életében a vallás fontossággal bírna.