Válság és antiszemitizmus
Forrás: Metazin
Az amerikaiak több mint harmada valamilyen mértékben „a zsidókat” hibáztatja a gazdasági válságért. A sajtó jobban tenné, ha nem firtatná egyes bűnelkövetők származását.
„Többnyire híján vagyunk a megfelelő szakértelemnek és tájékozottságnak ahhoz, hogy eligazodjunk az olyan bonyolult helyzetekben, mint amilyen a mostani pénzügyi válság, s ilyenkor az előítéleteknek nagy szerepük lehet a közvélekedés alakításában” – írja a Boston Review-ban a Stanford Egyetem két előadója, Neil Malhotra közgazdász és Yotam Margalit politológus.
Amikor a válság mélypontján Bernard Madoff híres befektetési kártyavára összeomlott, a sajtó részletesen taglalta a spekuláns származását, és azt is, hogy jelentős szerepet játszott a zsidó közösség életében. Azoknak lett igazuk, akik már akkor figyelmeztettek az antiszemita magyarázatok terjedésének veszélyére. Mint a Metazinban is olvasható volt, már annak idején, 2009 februárjában is többről volt szó veszélynél: egy felmérés szerint Európában a lakosság egyharmada „a zsidókat” okolta a pénzügyi válságért.
Malhotra és Margarit 2700 fős amerikai minta alapján pontosan ugyanilyen eredményre jutott. A kérdőív ismeretében azonban az eredményt némi fenntartással kell fogadnunk. A megkérdezettek öt felelet közül választhattak, és ezeknek csak egyike zárta ki „a zsidók” felelősségét. Aki a többi négy valamelyikét jelölte meg, az kisebb-nagyobb mértékben őbennük látta a válság okozóit. Pedig a kérdezők megjelölhettek volna más alternatívákat is, például a kormányt, a külföldi befektetőket, esetleg általában a bankokat. A válaszadók, ha nem kifejezetten tudatosak vagy indulatosak, ösztönösen a középső értékek felé tendálnak, és ha az öt válasz közül csak a legutolsó nem számít antiszemitának, akkor elmondhatjuk, hogy a kérdezők akaratlanul is az antiszemita választ „sugallják”. Még így is „csak” 38,4 százalék választotta az első négy lehetőség valamelyikét, vagyis csaknem kétharmad tudatosan ellenzi az antiszemitizmust.
A „felső” három választ 24.6 százalék jelölte meg, s bár a szerzők ezt nem fogalmazzák meg kifejezetten, őket tekintik antiszemitának: ezt az arányt jelenítik meg kördiagramban. Meglepetéssel konstatálják, hogy a demokrata pártszavazók körében ez az arány magasabb (32 százalék), miközben a republikánusok körében alacsonyabb (18 százalék). Ez furcsa eredmény, hiszen a zsidóság körében a demokraták közismerten nagyobb népszerűségnek örvendenek a republikánusoknál, és a demokraták toleránsabb hírben állnak. (Talán a Bush-kormányzat legszűkebb stratégiai köréhez tartozó zsidó neokonzervatív csoport rontott a másik táborban a zsidóság megítélésén.)
Annál kevésbé meglepő, hogy az antiszemita válaszok aránya a diplomások körében az átlagnál jóval alacsonyabb.
A kutatók érdekes kísérletben vizsgálták, hogyan változtatja meg Madoff zsidó mivoltának említése a válaszadó gazdaságpolitikai álláspontját. Azok a válaszadók, akikkel közölték Madoff származását, sokkal határozottabban ellenzik a bankok állami megmentését, mint a többiek. Hogy miért, azt a szerzők nem is találgatják. Következtetésük azonban van: ha pénzügyi csalásra derül fény, a sajtó ne firtassa a bűnösök származását, mert ezzel óhatatlanul az előítéleteket erősíti.
Más kérdés, hogy Malhotra és Margalit ezzel akaratlanul maga is az előítéletesség gyanújába keveredik. Hiszen előre sejteni vélik a következő lebukó pénzemberek etnikai-vallási hovatartozását.
