A zsidók gyilkosainak külföldi cinkosairól ír a Spiegel
Forrás: HVG
Felháborodást keltett Lengyelországban szerdán a Der Spiegel című német hetilap egyik cikke, amely szerint Adolf Hitlernek számos, Németországon kívüli bűntársa volt a zsidók elleni népirtásban.
„A németek felelősek a holokausztért, a zsidók ellen elkövetett tömeges gyilkosságokért. Kevés figyelmet kapott azonban eddig, hogy Hitlernek voltak külföldi cinkosai is” – írja a Der Spiegel legújabb számában. „Egyedül Hitler és közvetlen környezete vagy a náci Németország hadserege vethetett volna véget a holokausztnak. (…) Ez azonban nem von le semmit abból, hogy a külföldi cinkosok nélkül több ezer, sőt akár több millió zsidó menekült volna meg a haláltól” – fejtegeti a lap, kiemelve, hogy az egykori kelet-európai haláltáborokban egy német rendőrre mintegy 10 helyi bűntárs jutott.
Több lengyel napilap azzal vádolta meg a német magazint, hogy meg akarja osztani a felelősséget a zsidó holokausztért. A lengyel külügyminisztérium felszólította az ország berlini nagykövetséget, hogy „gondoljon ki egy reagálást” a Der Spiegel szóban forgó írására.
A konzervatív Rzeczpospolita című lengyel napilap szerint a történészek „abszurdnak” tartják, hogy a hetilap „szinte egész Európát felelőssé teszi a zsidó holokausztért”. „Ha egy német újságíró egy ilyen cikket ír, akkor a tudatos hazugság esetével van dolgunk” – idézte Antoni Dudek lengyel történészt a Polska című lap, amely szerint a cikk a németek történelmi tudatának változását tükrözi.
Elemzésében a Der Spiegel a II. világháború alatt a balti államokban, Magyarországon, Franciaországban, Hollandiában és Lengyelországban elkövetett gyilkosságok és deportálások több olyan konkrét esetét mutatja be, amelyben a helyi „bűntársak” fontos, sőt olykor meghatározó szerepet játszottak. Számos szakértő, köztük Dieter Pohl, a müncheni Történeti Intézet munkatársa több mint 200 ezerre becsüli azoknak a nem németeknek a számát, akik „részt vettek a gyilkosságok előkészítésében, végrehajtásában és elősegítésében”. Ez a szám nagyjából megegyezik a felelőssé tehető németek és osztrákok számával – állítja a Der Spiegel, amely John Demjanjuk ukrán származású feltételezett náci háború bűnös Németországnak történt múlt heti kiadatása alkalmából közölte terjedelmes írását a holokauszt témájában.