Büntessék a terjesztését, mielőtt újra gyilkolna az ostoba hiedelem!
Forrás: STOP
Csányi Vilmos etológus professzor sokat tud a közösségek működéséről, a hiedelmek szabályozó szerepéről. Mikor kell a hiedelmeket büntetni? – kérdezi.
„Az ember jellemzője, hogy „eléggé erősen ragaszkodik a már megszokott hiedelmeihez, ami azt eredményezte, hogy a korai közösségek hiedelemrendszerei rendkívül nagy változatosságot mutattak, és ez szolgáltatta az alapot az erőteljes kulturális szelekcióhoz” – írja a professzor a Népszabadságban megjelent cikkében.
„A modern időkben a hibás, rossz hiedelmek azért érdemelnek nagy figyelmet, mert a hiedelmek továbbadásának technikája megváltozott. A nagygyűlésen harsogó, mikrofonnal, hangszóróval erősített véleménymondó sokkal többet tesz, mint pusztán véleményét mondja el ismerőseinek, barátainak. Akár százezreket is manipulálhat. A média, amely heves fejcsóválással az esemény után két hétig mindennap bemutatja őt mint „eseményt”, még nagyobbra, milliósra nagyíthatja a hibás hiedelem által érintett kört. A rádió, a sajtó, a televíziók hatalmas tömegek hiedelmeit befolyásolják, sokszor kedvezőtlenül. A társadalom stabilitása érdekében bizonyos esetekben védelemre szorulunk.”
(…)
„…sokan szeretnék, ha a hiedelmek és vélemények korlátlan szabadsága valósulna meg, hihessen mindenki azt, amit csak akar. Én úgy gondolom, hogy amíg ez egyénekre, vagy néhány tucat emberre korlátozódik, nem különösebben ártalmas nézet, ha viszont a média segítségével a téves vagy káros hiedelem százezrekhez juthat el, az már megfontolandóbb dolog. Talán vannak esetek, amikor a hiedelemsokszorozás bizonyos eseteit tiltani kéne. Durva, de szükséges beavatkozásnak tűnik. A hasznos vagy téves hiedelmek általában nem elkülönülten jelennek meg, hanem szervezett hálózatokban, amelyeknek együttesen komoly következményeik lehetnek.”
(…)
„Itt van például a nagy vihart kavaró holokauszttagadás ostoba hiedelme. Egy kategóriába tartozna a lapos föld, és a gonosz, zoknievő manókra vonatkozó hiedelmekkel, ha a hiedelem nem egy olyan hiedelemhálózat része lenne, amelynek közreműködésével néhány elmebeteg egyszer már elfüstölt hatmillió embert, közöttük hatszázezer magyar polgárt. Egyszer már láthattuk, hogy ez a hiedelemhálózat milyen természetű: hatmillió élet léte vagy nem léte nem lehet vélemény kérdése. Az ostobaság bizonyos fajtái ellen igenis törvényekkel kell védekezni, persze senkit se lehessen feljelenteni azért, mert otthon vagy a szomszédjának idióta hiedelmeit elmesélte. A védekezés a mikrofonnál kezdődjön!”
Május 4-én a Magyar Nemzet Vélemény rovatában egy teljes odalon keresztül fejtegette a lap publicistája, Balavány György nem kevéssé zavaros nézeteit a holokausztról, és ennél jóval egyértelműbb elutasító véleményét a holokauszttagadás tiltásával kapcsolatban.
Helyenként nem lehet tudni, miről beszél és miért írja Balavány, amit ír, aztán jön a lényeg:
„A holokausztőrök (sajátos kategóriahasználat ez – a szerk.) érvelésében az a logika figyelhető meg, hogy aki tagadja a zsidóirtást, az titokban egyet is ért vele, mivel nem szereti a zsidókat, vagyis antiszemita. Aki pedig antiszemita, az képes bántalmazni a zsidókat, vagyis bekövetkezhet újra a holokauszt – hiszen egyszer már bekövetkezett, épp az antiszemitizmus miatt. Ezért van szükség a törvényre.
Ám ez a logika hibás. Valóban vannak, akik nem szívelik a zsidókat, de ez még nem antiszemitizmus. Az antiszemitizmus nem csupán ellenszenv a zsidók iránt, hanem az a nézet, hogy ők a felelősek a világ problémáiért. Ám még ez sem jelenti azt, hogy az antiszemiták biztosan kezet emelnének a zsidókra. Az emberek rendszerint másokat okolnak a roblémáikért, de ez a gondolkodás szerencsére ritkán csap át erőszakba. S a tény, hogy a háborúban zsidók millióit legyilkolták, még nem jelzi azt, hogy fennáll a megismétlődés veszélye; miképp az a tény, hogy az amerikaiak – rendkívül udvariatlanul – atombombát dobtak Hirosimára, sem jelzi azt, hogy feltehetőleg megteszik újra.
Az a feltételezés is hamis, hogy aki tagadja a holokausztot, feltétlenül antiszemita. Tény, hogy a legtöbb antiszemita orgánum tagadja a zsidóirtás megtörténtét. De az is tény, hogy az antiszemiták többsége imádja a bomberdzsekit – mégis erős túlzás lenne betiltani e ruhadaranot, vagy leantiszemitázni azt, aki fölveszi” – olvasható a szerzőnek egy különösen magas színvonalú érvelése.
A holokauszttagadás tiltásra vonatkozó javaslat láthatóan kihozza belőle a gyűlölt kormánnyal szembeni indulatait:
„Egyáltalán nem hiszem, hogy ezt a kormányt csakugyan az áldozatok iránti tisztelet vezérli, vagy tényleges aggodalmak egyes társadalmi folyamatok miatt. Inkább azt hiszem, hogy a kormány olcsó politikai propagandává alacsonyítja egy egyetemes és magyar történelmi tragédia emlékét. Nincs jobb ötlete egy összeomló országban, és így akarja a tényleges gondokról elterelni a figyelmet; esetleg kedveskedni akar egy szűk körnek.
A „hivatalos” álláspont megkérdőjelezése miatti büntetés ugyanakkor épp olyan diktatúrákat idéz, mint amilyenekben a népirtások megtörténhettek. Hajszálra vagyunk az orwelli gondolatrendőrség felállításától. Tudom, Németországban és Hitler szülőföldjén, Ausztriában is tilos tagadni a holokausztot. Akik erre hivatkoznak, jusson eszükbe: a második világháború talán arra is megtaníthatott, hogy nem mindenben kell a német vagy osztrák mintát követnünk” – hangzik egy eszmefuttatás, amelyről nehéz eldönteni, hogy komoly-e.
(Balavány György: Új parancsolat. Mi a kormány valódi célja a holokauszttörvénnyel)
A Népszavában hétfőn Gadó János elemzi Balavány cikkét.
Balavány mondanivalóját a Népszavában megjelent cikk szerzője így foglalja össze:
1. A holokauszt illegitim fogalom, mert a zsidók tragédiájában semmi egyedi nincs.
2. A holokauszt tagadásából semmi rossz nem következik.
3. A holokauszttagadók korrekt és többnyire kimondottan jó szándékú emberek.
4. Akik őket büntetni akarják, azok a valódi nácik.
Gadó János így fogalmaz: Balavány kreatív „megoldást” választott a hoklokauszt tagadására: „a népirtás tényét a szerző nem vitaja, csak a zsidók jogát arra, hogy azt a maguk módján értelmezzék.” Gadó János részletes elemzés után, keserűen állapítja meg Balavány cikkéről: ez a „Polgári mainstream, 2009. május.”
Balavány cikkének közlése egy nagy múltú polgári napilapban arra lehet példa, amit liberális oldalról gyakran vetnek fel a jogi szankciók ellen: ha a holokauszttagadást törvény tiltaná is, ez csak a legszélsőségesebb antiszemiták számára állítana fel tilalomfát. A tudatosan zavarossá tett, burkolt üzenetek átengedése, a szerkesztők felelőssége ezzel természetesen nem szűnne meg. A holokauszttagadás betiltását pártolók viszont erre azzal válaszolnak, nem is az a cél, hogy a véleményeket, vitákat elhallgattassák: a legdurvább kilengések tiltásának elsősorban a köztársaság értékeit tenné egyértelművé, szimbolikus jelentősége lehet.
| A Magyar Nemzetben egyébként az idézett cikk közlésének másnapján, Radnóti Miklós születésének századik évfordulóján a címlap vezető, fényképes anyaga volt a magyar keretlegények által a világháború végén meggyilkolt költőre emlékező összeállítás. Ehhez a lap vezércikke társult Körmendy Zsuzsanna tollából. (STOP szerk. megjegyzése) |
