Erdős Renée volt az első nő, aki képes volt rá
Forrás: MTI
Százharminc éve, 1879. május 7-én született Erdős Renée, aki erotikus költészetével és szókimondó, a nők vágyait nyíltan hangoztató írásaival botránkoztatta meg kortársait.
Ehrental Regina néven született egy ortodox zsidó család hetedik gyermekeként a csallóközi Érseklélen. Tehetségére egy bencés tanár figyelt fel, az idős pap franciára, németre és irodalomra tanította. Tőle kapta meg az Újszövetséget is, ettől kezdve a két vallás között ingadozott, míg végül, már felnőttként megtagadta zsidóságát.
Tizenhat évesen beiratkozott a színiakadémiára, de hamarosan az írás felé fordult. Első versei A hét című lap hasábjain jelentek meg, első verseskötete Leányálmok címmel 1899-ben Eötvös Károly támogatásával látott napvilágot. Ezt követően az Egyetértés című folyóirat munkatársa, majd Az újság bécsi, római és firenzei tudósítója lett.
A nők vágyainak merészen hangot adó költészete és regényei híressé, sőt hírhedtté tették, őt emlegették a legerotikusabb magyar írónőként. A kritika fanyalgott, a közvélemény felháborítónak és szemérmetlennek tartotta, a fiatal lányok viszont a párnájuk alá dugták és titokban falták műveit. Az írónő költészete, szépsége hatással volt Ady Endrére, és viszonyt folytatott Bródy Sándorral, Jászi Oszkárral, Szabó Ervinnel. Állítólag Bródy 1905-ben elkövetett öngyilkossági kísérletének hátterében három évig tartó viharos kapcsolatuk, kölcsönös (de nem alaptalan) féltékenykedésük állt. A szakítás Erdőst is megviselte, idegösszeroppanást kapott és egy olaszországi kolostorba vonult vissza, ahol 1909-ben áttért a katolikus hitre. Ezután született írásaira a fülledt erotikától sem mentes misztikus hangulat lett jellemző.
1913-ban férjhez ment Fülep Lajos művészettörténészhez, de házasságuk az írónő szerint maga volt a pokol. Második gyermekükkel volt várandós, amikor 1918 tavaszán férje elköltözött otthonról. A szülés után trombózist és tüdőembóliát kapott; három hónapig kórházban feküdt, csaknem egy évig alig tudott járni.
Erdős Renée volt az első nő a magyar irodalomban, aki meg tudott élni írásaiból, Karinthy is írt róla paródiát Norrah címmel az Így írtok ti-ben. 1925-től ismét Olaszországba utazott, 1926-ban férjhez ment a nála jóval fiatalabb titkárához, a következő évben Rákoshegyre költözött. A második világháború előtti zsidóüldözés – katolikus hite ellenére – őt is utolérte. 1938-tól nem publikálhatott, 1944-ben bujkálnia kellett, villáját elfoglalták, ráadásul férje is elhagyta. Utolsó éveit magányosan, szerény körülmények között töltötte, 1956. július 9-én hunyt el.
Főbb művei:
János tanítvány (színmű), Santerra bíboros, A nagy sikoly, Brüsszeli csipke, Lavinia Tarsin házassága, Lysias (Réz Bálint álnéven), Sába királynője (Réz Bálint álnéven). Ifjúságunk című emlékiratai a mai napig kiadatlanok.
