A Vörös-tenger kettéválasztása
Forrás: Magyar Narancs
Mátrai Erik kiállíátsa a pár éve újra látogatható Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában.
Az 1872-ben, Otto Wagner tervei szerint épült romantikus-orientalizáló stílusú, de az akkoriban modernnek számító karcsú vasoszlopokkal tagolt épület az ortodox-neológ viszályban középutasnak számító „status quo” irányzat központja volt. Két kicsiny, minaretre emlékeztető tornya mellett a belső tér is különleges; a hatalmas és színes üvegablakokon beáramló fény szinte lángba borítja a centrális teret.
A Bálint Ház által szervezett és a pészach megünnepléséhez kapcsolódó kiállításon egyetlen munka látható, Mátrai Erik 2005-ös video-installációja, amely az Egyiptom népét sújtó tíz csapás után bekövetkező kivonulás utolsó állomását dolgozza fel. Mátrai gyakran nyúlt újszövetségi történetekhez (növényi tövisekből kirakott Jézus, mozgó, a történetet újrajátszó videoikonok a keresztútról vagy az angyali üdvözletről) és vallási szimbólumokhoz (röpködő gyermek angyalkák gumibugyiban), de ószövetségi témát csak itt dolgoz föl. Bár a bálványimádás megakadályozására bevezették az ábrázolás teljes tilalmát (a Tóra egyes jelenetei a keresztény képtípusok által váltak „láthatóvá”), a zsidó művészetben mindig is jelen voltak a szimbolikus tartalmú díszítő motívumok.
A munka egyrészt emlékeztet a kettéváló tengeren száraz lábbal átkelő népre, másrészt maga is egy különleges, mert mozgó ornamens. A befogadó útja két embermagasságú vetítővászon között vezet, melyeken a megállás nélkül zubogó, valami rejtélyes hajtóerőtől felfelé törő vízfolyam látható, s ezt a mozgó képet a víztömeg dübörgő, morgó és morajló hangja teszi még plasztikusabbá.
A csupasz és impozáns tér pedig mintegy körülöleli a Mózes pálcája nyomán kőfalként álló tenger csodájának újjászületését.
| Budapest VII. ker., Rumbach Sebestyén utca 11-13. A kiállítás 2009. május. 31-ig tekinthető meg. |