Áháre mot - Kedosim
Jom kipur: 05.09. 19:29 - 05.10. 20:39

ÖSSZEFOGLALÓ

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Proin rutrum, sapien vel interdum faucibus, nunc tortor lacinia urna, id gravida lacus mi non quam. Integer risus lacus, dignissim ut diam quis, gravida rutrum justo:

  • Vestibulum blandit molestie lectus, sed porta erat congue at.
  • Aenean feugiat hendrerit massa eget eleifend.

További magyarázatok, a szakaszhoz kapcsolódó tartalmalnk a teljes szakasz oldalán találhatóak meg.

Megemlékezés áldozatokról és hősökről

Szilágyi Iván Péter

A Terror Háza Múzeum szervezésében évről-évre megemlékeznek a XX. század két nagy tömegpusztító diktatúrája, a nácizmus és a kommunizmus áldozatairól.


Így tettek idén is, a rendezvényt az Andrássy út 60. előtt szabad ég alatt tartották. Rendőri biztosítás mellett, de atrocitás, érdemi provokáció nélkül (leszámítva az elhaladó Critical Mass biciklistáinak a beszédéket sokszor megzavaró dudálásait és nagyrészt jóindulatú, de az alkalomhoz nem illő beordibálásait).

A Terror Háza megemlékezésén megjelent Feldmájer Péter a Mazsihisz elnöke, Zoltai Gusztáv a Mazsihisz ügyvezető igazgatója, Kovács Árpád az Állami Számvevőszék elnöke, valamint Schmitt Pál a Fidesz európai parlamenti képviselője és listavezetője, Szájer József európai parlamenti képviselő, Rogán Antal Belváros-Lipótváros polgármestere, Fónagy János, Balog Zoltán és Deutsch Tamás országgyűlési képviselők, Pettkó András MDF-s honatya, a Fidesz számos országos és helyi politikusa.

A rendezvény idejére a Terror Háza Múzeum előtti terület egy részét lezárták és a nagyrészt idős megemlékezőkre tekintettel széksorokat alakítottak ki. Az esemény az áldozatok emléke előtti főhajtás mellett a 100 éve született Sztehlo Gábor evangélikus lelkész zsidó mentő tevékenységének bemutatása köré szerveződött. A lelkész saját élete kockáztatásával 1600 zsidó gyermeket és gondozóikat mentette meg a nácik és nyilas kiszolgálóik elől.

A megemlékezés keretében beszédet mondott Schmidt Mária a Terror Háza Múzeum Főigazgatója, Bogárdi Szabó István a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke és Sárközi Mátyás író, aki maga is Sztehlo Gábornak köszönhette életét.

A beszédeket szabadtéri koncertek, komolyzenei és kórusművek kötötték össze, amelyekben közreműködtek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói és a Parafónia Zenekar.

Szimbolikus jelentőségű, hogy a megemlékezés a Magyar Országgyűlés, az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Polgári Magyarországért Alapítvány, a Liszt Ferenc Művészeti Egyetem, Budapest Terézváros Önkormányzata és a Terror Háza együttműködésének eredményeképpen jöhetett létre.

Tekintse meg az eseményen készült képgalériánkat

Schmidt Mária a Terror Háza múzeum főigazgatójának a Holokauszt Áldozatainak Emléknapján 2009. április 19-én vasárnap elhangzott emlékező beszéde

Akkor vagyunk a legközelebb egymáshoz, amikor búcsúzunk. Nincs bensőségesebb együttlét, mint a búcsú, amikor egyszerre gondolunk a közös múltra és a vágyott jövőre.

Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim!

A Holokauszt magyar áldozatainak emléknapja a legkeserűbb búcsú. A tényeket ismerjük. A tragédiához vezető út állomásait látjuk, az áldozatokat, a tetteseket, a felelősöket – ahol tudtuk – megneveztük. Mindez fontos és elkerülhetetlen, mégsem ad feloldozást. Minél mélyebben nyúlunk 1944 történetébe, minél alaposabban tekintünk bele a dokumentumokba, ismerjük meg a személyes sorsokat, annál tisztább a kép. Annál egyértelműbb, hogy ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Hiába a tények, a tragédiához vezető út állomásai, az áldozatok, a tettesek és felelősök nevei! Hiába a felelősségre vonás, a tragédiát, annak emlékét megörökítő törvény! Ezek szükséges lépések, mert fontos, hogy a kultúra eszközeivel válaszoljunk erre a kultúrán kívüli eseményre, mégsem érezzük őket elégségesnek.

Ha visszatekintünk 1944 kegyetlen hónapjaira, a jogfosztás és gyilkosság történetére, érthetetlen lesz minden szándék és cselekedet, ami a jogfosztást és a gyilkosságot szolgálta, de érthető lesz minden szándék és cselekedet, amely szembeszállt a jogfosztással, a gyilkossággal. Csak ebbe kapaszkodhatunk, hogy ilyenek is voltak. Ennyi maradt. Ha nem lettek volna, akik bújtattak, élelmeztek, hamis papírokat készítettek, mentettek, örökre elvesztettük volna a jogot, hogy emberként emlékezhessünk, búcsúzhassunk.

Kedves Barátaim,

Száz éve született Budapesten az az evangélikus lelkész, aki másokkal együtt átmentette a lelkiismeretünket az új évezredbe.

Sztehlo Gábor 1909. szeptember 25.-én született. 1932-ben szentelték lelkésszé. Templomot épített, gyülekezetet szervezett, 1938-ban Nagytarcsán népfőiskolát alapított. Hazájának, népének, közösségének szolgálatát életcéljának tekintő elhivatottsággal végezte lelkipásztori munkáját.
A második világháború alatt a fővárosi kórházak lelkészeként már Budapesten szolgált. 1944 –ben kapcsolódott be a református egyház által életre hívott Jó Pásztor Bizottság munkájába. Püspökétől azt a feladatot kapta, hogy egyháza képviseletében vegyen részt az üldözött zsidók mentésében. Hogy a lehető legtöbb gyermeken segítsen.

A náci megszállás napjáról ezt írta:
„1944. március 19-én megláttam a német járőröket a forgalmas Budapest főútvonalain. Odáig …nemigen olvastam a napisajtót, nem érdekelt. Velem egykorú fiatal lelkésztársaim, akikkel együtt dolgoztam, éppen úgy fogadták Budapest megszállásának hírét, mint én, azzal az egyetlen kérdéssel: vajon tudjuk-e munkánkat folytatni? Szűklátókörűen mindent ebből az egyetlen szempontból bíráltunk el.”
Néhány nappal később azonban „vétkes tájékozatlansága” illetve ahogy ő nevezte „önző, befelé fordult, a maga üdvösségét kereső élete” gyökeres fordulatot vett.
„Ébredező lelkiismerettel kezdtem figyelni és látni. Látni a sok sorban álló, sárga csillagot viselő embert.” –írta.
Látta őket és megértette, mindenekelőtt a legkiszolgáltatottabbakon, a gyermekeken kell segítenie. A Nemzetközi Vöröskereszt B szekciójának támogatásával gyermek-menhelyek megszervezésébe kezdett. Az első helyszín: egy Bérc utcai villa volt, amely 30-35 gyermeknek adott otthont. A nevelőgárda és a felszerelés jelentős része a Jó Pásztortól származott, ahogy a több mint 30 otthoné is.
Sztehlo néhány hét alatt 32 gyermekotthont hozott létre lakásokban, kisebb-nagyobb családi házakban, villákban, a Nemzetközi- és a Svájci Vöröskereszt anyagi támogatásával és védnöksége alatt. „Mások ínsége cselekvésre indított” – emlékezett vissza. „A szenvedés, a szorongatottság olykor éppen a jót hozza ki az emberekből. A veszély, a nyomorúság, a gyötrődés hányszor hozott egymás közelébe bennünket, kovácsolt össze, kialakítva felelősségérzetet, türelmet, áldozatkészséget.”
A Sztehlo által működtetett intézetekben 1944 vészterhes tavaszától 1945 márciusáig mintegy 1600 gyermek, s az őket ellátó kb. 400 felnőtt lelt menedéket. Annak ellenére, hogy a front közeledtével, illetve az ostrom alatt a helyzet egyre tarthatatlanabbá vált, amit csak fokozott a nyilas terror eszetlen tombolása, mégis, akikről ő gondoskodott, valamennyien életben maradtak.

Sztehlo Gábor a háború után sem engedte szélnek az árvákat és az otthontalanokat. Továbbra is a lehetetlennel kísérletezett: a szülői otthon melegét próbálta meg pótolni, az általa alapított és működtetett gyermekotthonban, amit „gaudiopolisnak” „örömvárosnak” neveztek el. Az egyre türelmetlenebbé váló kommunista diktatúra 1950-ig tűrte Sztehlo gyermekmentő tevékenységét. Az intézetet államosították, a gyermekeket sorsukra hagyták.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim,

Sztehlo Gábor, megelégedett, boldog emberként fejezte be életét. Naplójában így írt.
Álmaim megvalósultak. Talán a sors kegyeltje lettem volna? Vagy szerényen álmodó, aki kevéssel beéri? Korántsem voltam szerény, de Isten kegyelme valóban megajándékozott.
Sok mindent megtanultam magam is. Hiszem és remélem. Elsősorban azt, hogy a kereszténység nem a dogmák, hanem a szeretet világa. Az élő, eleven, cselekvő szereteté. Legalábbis annak kell lennie….
Álmaim megvalósultak és életem tartalmat nyert. Ha pedig az ember életének van tartalma, ha tudja, miért él, akkor biztonságot és nyugalmat érez, ez pedig a legtöbb, amit e nyugtalan és pillanatnyi élvezetekben elégő világunkban kívánhatunk.
1972-ben, az elsők között kapta meg Izrael államának elismerését, ami azoknak az Igaz Embereknek jár, akik a Holocaust idején zsidókat mentettek meg.

1974. május 28.-án, lelkésszé szentelésének 42 évfordulóján hunyt el. Sem ő, sem, kortársai nem vették észre, hogy hős volt, aki azt tette, amit kellett, akkor, amikor arra a legnagyobb szükség volt.

Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!

A háború utáni nemzedék, melyhez én is tartozom, vagy az új évezred fiataljai a veszteséget csak sejthetik. A tragédia mélységei rejtve tartják a lényeget. Nehéz elképzelni, ezért képtelenségnek tűnik, hogy megtörténhetett.

Ahhoz, hogy megérintsük a fiatalok lelkét, hogy átadjuk a tanulságokat, meg kell tanítanunk őket búcsúzni. Évről évre meg kell emlékezni az áldozatokról, hogy magunkénak érezhessük őket. Ennek a találkozásnak az ad vigaszt, hogy mi utódok újra és újra összegyűlünk búcsúzni, hogy közel kerülünk egymáshoz és gondolatainkkal megteremtünk egy közös jövőt. Aki jóra gondol, azt a jó gondolatok felemelik. Ápoljuk magunkban a jót, emlékezzünk és búcsúzzunk együtt. Tekintsünk a mellettünk állókra, kívánjuk azt, hogy soha többé ne kelljen a találkozás reménye nélkül búcsúznunk azoktól, akikkel közös a sorsunk. A mieinktől.


Kapcsolódó cikkek

Categories:
Ezek is érdekelhetnek
********************
[pvt_monthly_toplist post_type="post" limit=3]
[pvt_weekly_toplist post_type="post" limit=3]
[pvt_daily_toplist post_type="post" limit=3]
Search toggle