Teheránban: izraeli narancsok az üzletekben, piacokon
Forrás: Hírszerző
Vizsgálatot indítottak a teheráni hatóságok, miután bejelentések érkeztek arról, hogy izraeli narancsok jelentek meg az iráni főváros piacain, üzleteiben. Ezt a BBC közölte helyi forrásokra hivatkozva.
Izrael Irán ősellensége, ezért az iráni hatóságok már attól is ingerültek lesznek, ha nem hivatalos helyen és nem megfelelő szövegkörnyezetben, nyilvánosan olvasható Izrael neve. Márpedig a Jaffa nevű narancsok címkéin jól látható Izrael neve, egészen pontosan úgy, hogy „Édesség Izraelből”. A brit közmédia szerint a teheráni hatóságok széles körű vizsgálatot indítottak.
Állítólag Dubaion keresztül érkeztek Iránba a narancsos dobozok kínai terméknek „álcázva”. Az Ilna, iráni hírügynökség szerint a narancsok nagy része még raktárakban van. Az iráni vámhatóságok azt közölték egy másik iráni hírügynökséggel, az Isnával: nehezen hihető, hogy izraeli narancsok jelentek meg Teheránban, de ha mégis, akkor azok csak illegális úton juthattak be az országba. „A kereskedők ismerik a törvényt, ezért nem fognak kockázatot vállalni néhány tonna áruért” – mondta az Isnának az iráni vámhatóság helyettes vezetője, Mohamed Reza Naderi.
Az izraeli városról, Jaffáról elnevezett narancs arról ismert, hogy édes, kevés magja van és könnyen hámozható.