Topolánek: nem fogadunk el semmilyen szankciót Izraellel szemben
Forrás: MTI
Mirek Topolánek cseh miniszterelnök nem fogja ajánlani az Európai Unió (EU) külügyminisztereinek, hogy állítsák le a tárgyalásokat az EU-izraeli akciótervről – közölte maga a kormányfő pénteken újságírókkal, miután Jeruzsálemben találkozott Simon Peresz izraeli elnökkel.
Mint mondta, nem fog támogatni semmilyen szankciót vagy korlátozást Izraellel szemben, amelynek Benjámin Netanjahu vezette új kormánya még nem tett ígéretet arra, hogy folytatja a béketárgyalásokat a palesztinokkal. Topolánek kijelentette: bízik abban, hogy az izraeli kormány és az egész térség hatóságai igyekeznek megoldást találni a helyzetre.
A cseh kormányfő kétnapos izraeli látogatása végén találkozott Peresszel. Előző nap Netanjahuval tárgyalt, aki bírálta az Európai Bizottság bejelentését, hogy leállhat az Izraelhez fűződő kapcsolatok fejlesztése, ha utóbbi nem áll ki a palesztin állam létrejötte mellett – írta pénteki számában a Háárec című napilap.
A csütörtöki találkozón az izraeli kormányfő arra kérte Topoláneket mint az EU soros elnökségét adó ország miniszterelnökét, hogy „ne szabjon feltételeket Izraelnek”. „Izrael éppúgy érdekelt a békében, mint Európa. Nem helyes a kapcsolatok szintjének emelését a palesztinokhoz fűződő viszony rendezéséhez kötni” – idézte az újság Netanjahut.
Az Európai Bizottság csütörtökön jelezte, hogy az Izraelhez fűződő kapcsolatok csak akkor erősíthetők, ha a zsidó állam megígéri, hogy teljesíti a palesztinokkal szembeni kötelezettségeit. A Netanjahu-kormány még a két állam (a zsidó mellett egy független palesztin állam) elvét sem erősítette meg.
Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter azt mondta, hogy országa két héten belül tisztázza politikáját, és azt hivatalosan előterjeszti Netanjahu és Barack Obama amerikai elnök májusi találkozóján.
Topolánek hangsúlyozta, hogy a Cseh Köztársaságnak a béketárgyalások egyik közvetítőjeként – sok más országtól eltérően – nincsenek saját érdekei az ügyben, mivel nincs nagy muzulmán közössége, s nem törekszik hatalomra vagy befolyásra a Közel-Keleten. Megígérte, hogy Csehország akkor is támogatni fogja a pozitív közel-keleti rendezést, amikor már nem lesz az EU soros elnöke.