„A gyűlöletkeltést nem lehet a demokrácia színfala mögül gerjeszteni!”
Szilágyi Iván Péter
Tudósítás az idén hetedik alkalommal megrendezett Élet Menetéről.
Idén is volt Élet Menete és most is ezrek – sokak szerint többen mint valaha – vettek részt és rótták le kegyeletüket a nácik és magyar kiszolgálóik által bestiálisan legyilkolt mártírjaink előtt.
Zsidók, cigányok, jobb- és baloldaliak, idősek és fiatalok (sokan kisbabájukkal) egyaránt eljöttek, hogy együtt emlékezzenek és emlékeztessenek. Sajnos van mire, főként azért, mert a holokauszt tényét egyesek –köztük az európai és a magyar parlamentbe igyekvő, gyűlölködést szító törpepártok- nyíltan kétségbe vonják.
Az emlékezők immár hetedik éve csendesen, magukba roskadva járják végig az Élet Menete fájdalmas útját. Miközben az ön – és közgyűlölet katonái kockaköveken hangosan csattanó, fényesre sikált bakancsaikkal, árpádsávos zászlókkal és karszalagokkal masíroznak Budapest utcáin, büszkén, kifejezéstelen arccal.
Az Élet Menete előtt a Terror Házánál is megemlékeztek a vészkorszak áldozatairól. Idén először a két rendezvény szervezői elegáns és követendő gesztusként összeegyeztették programjaikat, hogy az Andrássy útról még időben oda lehessen érni az Élet Menetének kezdetére.
A Terror Háza megemlékezéséről a későbbiekben részletesen beszámolunk. Sajnos a politikai megosztottság még ezen a napon sem szűnt meg: a korábban nyilas központként és kínzókamraként szolgáló Andrássy út 60. előtt tartott – az Élet Menetéhez képest kevésbé nagyszabású, de szép és méltó – megemlékezésen kormánypárti képviselőt nem lehetett látni.
Az Élet Menetén azonban már mindkét oldal képviseltette magát. Itt kell megjegyezni, hogy a Terror Házánál tartott emlékműsort dudálással és hol jó, hol rosszindulatú, gúnyos bekiabálásokkal többször is megzavarták a Critical Mass Andrássy úton végighömpölygő biciklistái.
Az Élet Menete a Bethlen Gábor téren felállított színpadnál vette kezdetét, a Fourtissimo Együttes zenei kísérete mellett gyülekeztek a résztvevők. A hosszan kígyózó, néma menet erős rendőrségi felvezetés és biztosítás mellett a Fiumei úton keresztül a tömeges deportálások helyszíneként szolgáló Józsefvárosi pályaudvarra tartott. A rendezvény egyik főszervezője, Verő Tamás budai rabbi egy hatalmas, vakítóan fehér sófár megfújásával adott jelt az indulásra. Több száz aktivista és biztonsági őr kísérte, terelgette és vigyázta az emlékezőket. Köszönet nekik!
A Józsefvárosi pályaudvarhoz tartó menetet a szélsőjobboldali honlapok és fórumok folyamatos heccelése ellenére nem zavartak meg érdemben. Mindössze egy atrocitást, provokációt tapasztaltam, a Fiumei úton lévő sírkert magasságában, az ott közlekedő villamos ablakából egy láthatólag ittas, feldúlt férfi azt ordítozta, hogy „Miért nem a kommunizmus áldozataira emlékeztek?!”.
A pályaudvarnál a Lauder iskola zenekara, a Z’mirim Együttes dallamaival vette kezdetét az emlékműsor, elsőként a nemrég magas állami elismerésben részesített főszervező, Gordon Gábor köszöntötte a tömeget: „1944. utolsó hónapjaiban ez volt a deportáló vonatok beszállóhelye, innen indultak a zsúfolt marhavagonok a német koncentrációs táborok felé. Főleg a náciknak átadott munkaszolgálatos századok és a fővárosi úgynevezett „védett házakból” elhurcolt zsidók töltötték meg a vagonokat. Több tízezer tanácstalan, nyugtalan, elkeseredett, aggódó ember. A nyilas hatóságok azért választották ezt a kisebb pályaudvart, hogy ne legyen feltűnő a nyáron leállított tömeges deportálás folytatása.
Ennek ellenére Raoul Wallenberg svéd diplomata – akinek az Üllői út elején működött hivatala – a tudomást szerzett erről és magát nem kímélve több alkalommal is megjelent a pályaudvaron és azokat, akiknek a birtokában volt a svéd védlevél, igyekezett kiszabadítani” – emlékezett vissza a borzalmas, de (sajnos csak) néhány igaz emberből segítőkészséget kiváltó időkre Gordon Gábor, aki évek óta lelkes elkötelezettséggel szervezi az Élet Menetét, vállára véve ezt a hatalmas, de áldott terhet. Kérte, hogy ez alkalommal is hajtsunk fejet a „bátor svéd”, Raoul Wallenberg emléke előtt.
Beszédét követően Kálmán Olga televíziós műsorvezetőnek adta át a színpadot, aki köszöntötte Bajnai Gordon miniszterelnököt, valamint a diplomáciai testületek, a hitközség és a parlamenti pártok nagy számban megjelent vezetőit és képviselőit, a rabbi kar és a társegyházak megjelent vallási vezetőit.
Kardos Péter zuglói főrabbi, kíméletlen kritikusa és analitikusa a múltnak és jelenünknek is, a főrabbi úr hangsúlyozottan mind rabbi szólt közönségéhez: „Örökkévaló, nyisd meg ajkaimat, hogy félelem és következmények nélkül hirdethessem: volt holokauszt, volt Auschwitz, voltak gázkamrák, voltak krematóriumok és voltak mártírjaink, akikre most emlékezünk!” – mondta beszédében, majd Bergendy István előadóművész Exodus feldolgozása kötötte össze a beszédéket.
Boross Péter volt miniszterelnök az újkori emberiség legnagyobb tragédiájának nevezte a Soá-t. Kisgyerekként, majd kamaszként élte át a zsidóság üldöztetését és saját családi emlékképeit idézte fel a korabeli helyzet és állapotok érzékeltetésére: „Emlékszem arra a trianoni területek visszacsatolása idején lezajlott családi beszélgetésre, amikor rokonaim azt tették szóvá, hogy miért a zsidókat bántják, hiszen ők mindvégig megmaradtak magyarnak az elszakított területeken is!”.
A rendszerváltás utáni második magyar miniszterelnök, aki mind jobb, mind baloldali körökben tiszteletnek örvend, emlékeztetett, hogy a holokauszt pusztítása elnéptelenítette a magyar falvak világát és megsemmisítette kereskedő rétegét. Hiányuk elszegényedést hozott a magyar vidékre. Szót ejtett a gyűlöletbeszéd korlátozásának mindmáig megoldatlan problémájáról is: „Valamikor Weimarban a liberális urak azzal érveltek, hogy nem lehet a szólásszabadságot korlátozni, mert az ellentétes lenne az európai elvekkel. És nem korlátozták. Drága árat fizettek érte pár év múlva!” Leszögezte, hogy ma is vannak jelenségek és mondatok, amelyek nagyon rosszat ígérnek: „Lehet a kimondott a szörnyű szavak felett elsikkadni, de számolni kell a megszenvedettek érzékenységével és a weimar-i tapasztalatokkal.” Beszédét meghallgatták és reméljük megfontolták a jelenlévő liberális politikusok.
Zoltai Gusztáv a Mazsihisz és a BZSH ügyvezető igazgatója kemény hangú, a múlt borzalmainak mai utózöngéit és követőit kritizáló és elítélő beszédében leszögezte, hogy az Élet Menete nem csak megemlékezés, hanem egyben örök figyelmeztetés és jelzés is. „Egyfelől figyelmeztetés azoknak, akik újra és újra primitív és tudatlan elméleteikkel a zsidóságot igyekeznek saját sikertelenségük és minden problémájuk bűnbakjává tenni.
Üzenet nekik: többé nem sikerül aljas célokat szolgáló kártyájukat kijátszani. Másfelől jelzés: ezen a tavaszi napon, ezen a szép vasárnap délutánon: itt vagyunk, és nemcsak szomorúan gyászolunk és emlékezünk.
Boldog szívvel látjuk a lobogó zászlók, a kipirult friss, fiatal arcok, a tettrekész, erős emberek, a demokrácia iránt elkötelezett barátaink gyűrűjében, hogy együtt vagyunk, erősek vagyunk, összetartunk és összetartozunk!” – mondta emlékbeszédében Zoltai Gusztáv, akinek beszédét többször tapssal szakította félbe a közönség.
Több neves művész, zenész is közreműködött az emlékműsorban, Tordy Géza a Nemzet Színésze Radnóti verssel, míg Benkő László a „Sorstalanság” című film Ennio Morricone által szerzett betétdalát adta elő.
Lukács Ferenc Márk a Fővárosi Diákönkormányzatok Szövetsége részéről mondott lelkes és gyújtó hangú beszédet, majd Mága Zoltán világhírű hegedűvész szólója következett.
A rendezvény végén Zucker Immánuel kántor recitált gyászimát, majd 600 fehér léggömböt engedtek el a Soá 600 ezer mártírjának emlékére.
Nehéz időkben mutatkozik meg, hogy kire mennyire lehet számítani. Az Élet Menetén való kiemelkedően magas részvétel bizonyította, hogy Magyarország nem kér a nácikból és szellemi utódjaikból, mutációikból. Remélhetőleg ez fog megmutatkozni a közelgő európai parlamenti választásokon is. Meglátjuk, rajtunk is múlik! Fontos jelzés volt, hogy minden parlamenti párt vezetője vagy képviselője eljött az Élet Menetére. Bajnai Gordon miniszterelnök megjelenése és részvétele pedig külön súlyt és fontosságot adott a rendezvénynek, amelyre nagy szükség volt.
A szélsőségek elleni harc persze ezzel nem ért, érhet véget, hiszen még előttünk van sok feladat, kihívás és választás.
Tekintse meg tudósítónk Szilágyi Iván Péter képriportját az eseményről
