Gyáva dolog elpusztított százezrek emlékét gyalázni
Mazsihisz
Zoltai Gusztáv a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatójának, a budapesti „Élet Menetén” elhangzott beszéde
Hittestvéreim, Barátaim!
Tegnap és Ma!
Tegnap, hatvannégy év után köztéri szobrot avattunk a munkaszolgálatra elhurcolt, és aztán rabszolgaként agyonhajszolt, meggyilkolt több tízezer honfitársunk emlékére.
Tegnap, a múltra emlékeztünk.
Tegnap, hivatalosságok és túlélők, mélyen meghatva emlékeztek ott az áldozatokra, ahonnan ma is elindultunk! Ide, a pályaudvarra, hogy itt emlékeztessünk minden meggyilkolt, és értelmetlenül elpusztított hittestvérünkre, honfitársunkra.
De ma, elsősorban az élőkért vagyunk itt! Ez az Élet Menete!
Tegnap ez a pályaudvar a megalázás, a biztos halál, „az élet végállomásának” szimbóluma volt. Ma, inkább csak egy fekete felkiáltójel, amely az égig ér!
Akkor, életerős, tettrekész, tisztességes emberek, öregek és gyerekek kapták a sorstól és a halál angyala képében tetszelgő gyilkosoktól – ugyanilyen virágzó, napsütéses tavaszi időben – az érthetetlen és kérlelhetetlen parancsot: „Pusztuljon az ember! Pusztuljon az értelem, az érzelem! Pusztuljon a Tízparancsolat! Nem kell jog, nem kell rend, dorbézoljon a halál!”
A halálra szánt áldozatok százezrei ugyan nem kerülhették el sorsukat, megalázva és kifosztva porrá lettek, de az Örökkévalótól kapott rendet nem tudták végleg felforgatni a mégoly hangos és kegyetlen gyilkosok.
Ma ez a pályaudvar mementóként is csak egy csendes, elhagyott építmény. Innen már nem indulnak vonatok többé, állat módjára megalázott emberekkel a halálba. Az utóbbi időben egyre többen mondogatják: ennyi év elteltével minek is ez a sok megemlékezés?
Barátaim!
Ez nem csak megemlékezés, hanem egyben örök figyelmeztetés és jelzés: egyfelől figyelmeztetés azoknak, akik újra és újra primitív és tudatlan elméleteikkel a zsidóságot igyekeznek saját sikertelenségük és minden baj bűnbakjává tenni.
Üzenet nekik: többé nem sikerül aljas célokat szolgáló kártyájukat kijátszani. Másfelől jelzés: ezen a tavaszi napon, ezen a szép vasárnap délutánon: itt vagyunk, és nemcsak szomorúan gyászolunk és emlékezünk.
Boldog szívvel látjuk a lobogó zászlók, a kipirult friss, fiatal arcok, a tettrekész, erős emberek, a demokrácia iránt elkötelezett barátaink gyűrűjében, hogy együtt vagyunk, erősek vagyunk, összetartunk és összetartozunk. Dolgozunk, élünk, éljük, mint bárki más a hétköznapok és ünnepek világát. Nem tehetnek újra kollektív bűnössé bennünket válságokért, nehéz társadalmi helyzetekért, mert meg kell értenie, és el kell fogadnia mindenkinek, a hangoskodóknak és a gyűlölködőknek is: Mindenki a saját sorsáért felelős!
Aki viszont az állam élén áll és vezető, az más sorsáért is felelős.
Felelős, ha hagyja, hogy torz eszmék, mások fenyegetése, a gyilkos múlt idézése újra éledjen a demokrácia és a parttalan szólás-szabadság jegyében. Felelős, ha semmit nem tesz ennek visszaszorításáért, főleg, ha lehetősége lenne állami vezetőként cselekedni. És ez alól a felelősség alól a történelem egyetlen pillanatában sem lehet majd kibújni.
Gyáva dolog elpusztított százezrek emlékét, kegyeletét gyalázni, csak azért, mert büntetlenül lehetőség van rá. A holokauszt tagadása az egyik legaljasabb, legbutább és leggyávább dolog a világon, hiszen az elpusztított emberek nem tudnak tiltakozni, mégsem szankcionálják Magyarországon még ma sem.
Azt gondoljuk, a könnyes megemlékezés nem elegendő.
Nem vállveregető alamizsnát kérünk, amikor azt kérjük: Ebben az országban, amely ennek a rettegett múltnak a bélyegét viseli, ne alázzanak meg minket nap mint nap hitünkért, vallásunkért, ne fenyegessenek bennünket a kollektív bűnösség vádjával, és fogadják el: mi is ennek a társadalomnak vagyunk tisztességes tagjai, ha más nyelven is imádkozunk, ha máskor is vannak az ünnepeink, ha mások a vallási szabályaink, a tradícióink.
Nem tudom elképzelni, hogy bármely társadalomban a gyilkosok büszke felvonulásokat tartsanak az egykori gyilkosságok jelképeivel fenyegetve áldozataikat. A társadalomnak elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy ezt ne engedje! A gyűlöletkeltést nem lehet a demokrácia színfala mögül gerjeszteni! Ez a válasz azoknak, akik soknak tartják megemlékezéseinket.
És Ti, életerős, bátor fiatalok, Ti vagytok a válasz nekik, akik vállaljátok a hitet, büszke, egységes, erős csapatként demonstráljátok: itt és most, Ma, 2009-ben nem támadhat senki sikerrel a demokráciára.
Barátaim, akik holnap indultok Lengyelországba, a nemzetközi megemlékezésre! Az útra vigyétek magatokkal a szívünkben élő szeretetet, tanuljatok az emlékekből! Váljatok erősekké és szilárdakká az élmények hatására, a megértés tegye színesebbé számotokra az életet és legyetek még jobban elkötelezettek! Az a generáció, amelyik akkor innen, erről a sivár pályaudvarról indult el, nemcsak a halálba ment. Tőlük, mi, utódok megkaptuk a tanulságot is: bátorrá, büszkévé nevelni a következő generációkat.
És most, az utatok előtt azt kell elmondanunk Nektek: Történelmet idéző útra indultok! És jöjjetek vissza mély belátással, igaz hittel és reménnyel!
Köszönöm, hogy meghallgattak.
