Amerika után egy sor ország döntött az ENSZ-konferencia bojkottja mellett
Forrás: STOP
Az Egyesült Államok hivatalosan is megerősítette, hogy nem vesz részt az ENSZ rasszizmus elleni értekezletének utókonferenciáján, amely hétfőn kezdődik Genfben.
Távol marad Ausztrália és Hollandia is, de képviselteti magát Nagy-Britannia, Németország pedig még nem döntötte el. XVI. Benedek pápa ugyanakkor sikert kívánt a konferenciának.
A washingtoni külügyminisztérium a hét végén közzétett közleményében sajnálkozással állapította meg, hogy a négynaposra tervezett értekezlet zárónyilatkozatának a tervezete olyan kitételeket tartalmaz, amelyekkel az Egyesült Államok nem tud egyetérteni, ezért távol marad a Durban II. konferenciának is nevezett eseményről.
Az Egyesült Államok és Kanada már korábban is jelezte a konferencia valószínű bojkottját, mert az elfogadandó zárónyilatkozat erősen bírálja Izraelt.
Stephen Smith ausztrál külügyminiszter vasárnapi közleménye szerint országa nem vesz részt a konferencián, mert azon „sértő vélemények” kaphatnak hangot. „Sajnos nem kaphatunk garanciát arra, hogy ebből a konferenciából nem csinálnak újra majd egy olyan fórumot, amelyen sértő, konkrétan antiszemita vélemények hangzanak el” – írta a miniszter.
Hollandia is lemondta részvételét. Maxime Verhagen külügyminiszter azzal indokolta a döntést, hogy egyes országok továbbra is megpróbálják saját céljaikra felhasználni a rendezvényt, és az emberi jogok elé helyeznek vallási szempontokat. Éppen azok az országok igyekeznek „egyoldalúan Izraelt a vádlottak padjára ültetni”, amelyeknek „maguknak is sok még a tennivalójuk az emberi jogok területén”.
A londoni külügyminisztérium szóvivője bejelentette, hogy Nagy-Britannia részt vesz a konferencián. „Úgy gondoljuk, hogy tiszteletben tartják azokat a határokat, amelyeket mi meghúzunk, és már több alkalommal elmondtuk, hogy szeretnénk, ha a konferencián kialakulna egy közös szándék a rasszizmus elleni küzdelemre. Meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok, de a szándékunk mindig az volt, hogy részt veszünk” – mondta a szóvivő.
Németország vasárnap délben még nem döntötte el, hogy képviselteti-e magát a konferencián. Tudósítók megkérdezték a berlini külügyminisztérium szóvivőjét: igaz-e, amit Dani Ajalon izraeli külügyminiszter-helyettes állított, vagyis hogy Hollandia mellett Németország sem vesz részt az értekezleten. A berlini szóvivő azt válaszolta, hogy még nem tudja ezt megerősíteni, mert „még tárgyalnak partnereikkel” az ügyben.
Olaszország már korábban bejelentette, hogy nem vesz részt az értekezleten.
A katolikus egyházfő a Castel Gandolfó-i nyári rezidenciáján tartott, szokásos vasárnapi úrangyala imádságában azt kívánta, hogy a konferencia résztvevői a párbeszéd és a kölcsönös egymásra figyelés szellemében munkálkodjanak együtt a rasszizmus és a hátrányos megkülönböztetés minden formájának megszüntetése érdekében.
XVI. Benedek pápa szerint a tanácskozás „fontos kezdeményezés egy sajnálatos jelenséggel szemben, és határozott cselekvésre van szükség mind nemzeti, mind nemzetközi szinten”.