Pészach a csodák ideje
Dr. Feldmájer Péter a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnökének üzenete 5769. Pészachjára
A csodákra emlékezünk minden évben a Széder estéken, elmondjuk gyermekeinknek, és unokáinknak az Egyiptomból való kiszabadulásunk történetét.
„Uvömajfszim ze hádom. kömó seneemár: Vönoszáti majfszim básomjáim uvoorec.”
„Csodákkal” – ez a Nílus vizének vérré válását jelenti, ahogy írva van: „És csodákkal tesznek az égen és a földön: vért, tüzet és füstoszlopokat. ” 30 (Joel 3:3)
Ezeket a csodákat az Örökkévaló tette, hogy megtörje a gonosz Fáraó akaratát, hogy elengedjék népünket.
Tudjuk azonban, hogy bármilyen csoda is történt az önmagában kevés lett volna, hiszen miden csodát követnie kellett az emberi cselekedeteknek.
A csodák csak lehetőséget adtak az Egyiptomban szolgaságba taszított hébereknek, hogy elindulhassanak a szabadság felé.
Dönteniük kellett vezetőiknek, s tudjuk, hogy még tanítómesterünk, Mózes sem hitt kezdetben saját magában, nem hitte azt, hogy képes lesz végrehajtani az Örökkévaló akaratát.
Akkor, amikor elindult a nép az úton, előtte volt az áthághatatlannak tűnő akadály: Az ismeretlen mélységű tenger. Mindenki megtorpant, de az Örökkévaló szétválasztotta a tengert, s így az emberek megint döntés elé kerültek: Dönteniük kellett, hogy belépnek-e a kétoldalt feltornyosuló vízfal közé, nem tudván, hogy meddig tart a csoda, nem tudván, hogy összezárulnak-e a hullámok, a fejük fölött.
Csak az egyéni, és ezen keresztül a közösségi döntésen múlt, hogy elfogadják-e a felkínált csodás lehetőséget, legyőzik-e a szívükben rejtőző félelmet, és bemennek-e a tenger fenekére.
Miként őseink, úgy vagyunk mi is a saját időnkben. Az életben igen sok lehetőséget kapunk az Örökkévalótól a jóra, és a rosszra, s a vékony ösvényre lépve csak a saját döntéseinktől függ, hogy elfogadjuk-e az Ő általa felajánlott jó utat, vagy sem.
Hiába kapjuk meg a jó életre, a békére, a szeretetre való lehetőséget, ha rosszul döntünk, és nem élünk vele, úgy a csodák sem segíthetnek rajtunk.
Erre tanít bennünket a Hagada Pészach ünnepén, miként arra is, hogy az igaz ember ösvényén járni nem egyszerű, mert hiszen eleink is 40 évig bolyongtak a pusztában, míg gyermekeik, unokáik beléphettek az Ígéret Földjére
E gondoltatok jegyében kívánok az magyar zsidóságnak kóser Pészachot, örömteli Széder estéket, kellemes ünnepeket.
Budapest, 5769. Niszan 14.
Dr. Feldmájer Péter elnök