A zsidóságot gyalázták Tiszaeszláron
Forrás: Népszava
Vizsgálatot indított a rendőrség a Népszabadság hétfői számában Uszítás Tiszaeszláron címmel megjelent cikke nyomán – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
A főkapitányság azt vizsgálja, hogy fennállnak-e a büntetőeljárás indításának törvényi feltételei az írás nyomán – mondta Fülöp Gergely.
A napilap közlése szerint gyűlöletkeltő, antiszemita kijelentés hangzott el Tiszaeszláron szombaton a Magyar Nemzeti Front (MNF), a magyar gárda és a Jobbik Magyarországért Mozgalom rendezvényén, amelyen Solymosi Eszterre emlékeztek. Egykor, 1882-ben a 14 éves szolgálólány halálával kapcsolatban, a vérvádperben több zsidó embert azzal vádoltak meg, hogy Solymosi Esztert meggyilkolták, vérét rituálisan kifolyatták.
A szombati rendezvényen a Népszabadság beszámolója szerint nyolcvanan vettek részt. Ifjú Schuster Lóránt, az MNF elnöke azt mondta: „Régen a magyarok ácskapoccsal szegezték oda a turbánt az elfogott törökök fejéhez”. Majd azt kérdezte: „El tudjátok-e ezt képzelni a kipával?” (A kipa a hagyományos zsidó fejfedő – mutatott rá a lap szerkesztője).
Az összegyűltek a felvetésre hangos igennel feleltek, és a zsidóságot gyalázták – írta az újság.
Ifjú Schuster Lóránt ezután azt is mondta: „Régen a magyarok karóba húzták a hazaárulókat”. Majd megkérdezte: „El tudjátok-e ezt képzelni Gyurcsány Ferenccel és társaival?”. Meg is adta a választ: „Igen” – olvasható a Népszabadság hétfői számában.