Jó szombatot – Shabat Salom!
A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 18:57 óra.
Szombat ünnepén a zsidó népnek a zsidó vallási törvények alapján tilos bármilyen munkát végezniük, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is.
A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 20:03 óra után.
A Tórából ezen a héten a „Cáv” Hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.
Egy mondat a Hetiszakaszból:
„Ez pedig a békeáldozat tana, melyet áldoz valaki az Örökkévalónak. Ha hálaadásul áldozza, akkor áldozzon a hálaáldozattal kovásztalan kalácsokat, olajjal elegyítve és kovásztalan lepényeket, olajjal megkenve és lánglisztet, lágyra főzve kalácsokként, olajjal elegyítve. Kovászos kenyérből való kalácsokkal együtt áldozza az ő áldozatát, hálaadó békeáldozatával együtt. És áldozzon azokból egyet, mindegyik áldozatból, ajándékul az Örökkévalónak; a papé, aki hinti a békeáldozat vérét, azé legyen.”
(Mózes III. 7. 11-14.)
CÁV – parancsold meg
Parancsold meg Áron és fiainak (tehát a kohénoknak), hogy az állandó áldozatok bemutatása naponta kétszer legyen, este és reggel. Az alkonyi áldozatok lángja lobogjon egész éjjel. A felajánlásként hozott féregmentes fából annyit tegyenek rá, hogy a hajnali áldozatok lángját azzal gyújtsák meg. A mindennapi (támid) áldozatok égő áldozatok, tehát teljesen elégették az állatot. A tűznek mindig égni kellett. Ebből kiindulva nér támid, örökmécses ég a ma zsinagógájában állandóan.
Reggelenként a pap letisztította a hamut és az oltár mellé tette, majd más ruhát öltött és elvitte a hamut tiszta helyre. Azt írják bölcseink, lesz idő, amikor rólunk is leveszik a ruhát, ránk adnak tiszta öltözéket és elvisznek minket tiszta helyre. Áron és a mindenkori főpap naponta a maga költségén lisztáldozatot mutatott be. A vétek áldozat bizonyos részeit a papok megehették. Ha a cselekedet Istennel szemben történt, például Szombat-szegés, ezt bűnnek (chátétnak) nevezték. Ha ember ellen irányult, (pl. lopás, csalás) akkor ásám, vétek áldozat a megnevezése. Ilyenkor az áldozaton kívül a károsultnak meg kellett téríteni a kárát, büntetéssel tetézve. A béke, vagy hála áldozatot valamilyen örvendetes családi esemény (pl. gyermekszülés, vagy betegségből való felépülés) alkalmából önkéntesen hozták. Megfelelő részét a húsnak a család el is fogyaszthatta ünnepélyesen. Ezt a bemutatást ma a gomel ima helyettesíti, amelyet a Tóra előtt mondanak el. A hálaadó mondja: – áldott vagy Örökkévaló, aki jót tesz az érdemtelennel és velem is jót tett. A közönség válasza: – Aki jót tett neked, tegyen jót máskor is.
Négy esetben mondjuk el ezt a fohászt:
1. Utazás vízen vagy pusztán át; (repülőgéppel is),
2. Betegségből felépülve; (a szülést is ideértve),
3. Szerencsétlenségtől megmenekülve (pl. leesett kő a személy előtt zuhan a földre);
4. Börtönből, lágerból, fogságból szabadulva.
A hálaadó béke áldozatot a bemutatás napján kell elfogyasztani. A fogadalomból különösebb indok nélkül adományozott békeáldozatból az el nem fogyasztott húst másnap is megehették.
Mivel a főpapot fel kellett szentelni, Mózes hét napig papi funkciót látott el. Megmosdatta Áront és fiait vízzel, ráadta Áronra a köntöst, az övet, a kötényszerű éfodot, amelybe belehelyezték a melldíszt, az urim-ot és tumin-ot. Feltette fejére a süveget és homlokára az aranylemezt, Szent az Örökkévaló felirattal. Felkente kenőolajjal, ezzel megszentelte. Aztán Áron fiait is felöltöztette a papi öltözékbe és az Örökkévaló utasítása szerint felkente a Hajlékot.
Hét napig, míg tartott a felavatás, Mózes, Áron és fiai nem hagyták el a pusztai Szentélyt. És jött a nyolcadik nap.
Deutsch Gábor / OR-ZSE