Holokauszt Emléknap a váci zsinagógában
Forrás: Vác online
A Váci Zsidó Hitközség a holokauszt 65. évfordulóján, 2009. április 16-án, csütörtökön rendhagyó, megemlékező történelem órára várja a Vác és vonzáskörzetének történelem tanárait és középiskolás diákjait, valamint mindazokat, akik emlékezni kívánnak a 65 éve történt borzalmakra.
A megemlékezés keretében előadást tartanak a magyarországi holokausztról és előzményeiről. Az előadók: az Országos Rabiképző Zsidó Egyetem tanárai.
Továbbá: a megemlékezés keretében, „A Váci és a környékbeli zsidóság helyzete a holokausztban” címmel előadást tart majd Turai János a Váci Zsidó hitközség elnöke.
A megemlékező előadásokat két részletben tartják: 8-11 óráig, valamint 12-14 óráig.
A rendezvény idejére a szervezők egy tablót állítanak össze azokból a korabeli fotók másolataiból, amelyeket a német, az amerikai és a szovjet hadsereg hadi tudósítói készítettek 1944 és 1945 között a haláltáborokban.
A megemlékezésre bejelentkezést a 06 (30) 945-72-76 telefonszámon fogadnak.
A rendezvény dr. Molnár Lajos Vác város alpolgármestere ajánlásával és szakmai segítségével valósul meg – tudtuk meg Turai Jánostól, a Váci Zsidó Hitközség elnökétől.