Két héttel Durban II. előtt: tanácskozás Brüsszelben az antiszemitizmus ellen
Építsük együtt Európa jövőjét
Az Európa Parlament, az Európai Bizottság, az EU cseh elnöksége és az Európai Zsidó Kongresszus szimpóziumot rendeznek „Építsük együtt Európa jövőjét” címmel.
A rendezvényre 2009. március 30-án, két héttel az ENSZ által szponzorált „Durban II.” antirasszista tanácskozás kezdete előtt kerül sor, s a résztvevők a rasszizmus és az antiszemitizmus elleni fellépésről és a tolerancia erősítéséről fognak tanácskozni az Európa Parlament épületében. Magas rangú politikusok, diplomaták, az Európa Parlament képviselői, vallási és közösségi vezetők, szakértők, értelmiségiek és a rasszizmus áldozatai is ott lesznek a résztvevők között.
A tanácskozás két fő részből áll: az első az antiszemitizmus, rasszizmus és idegengyűlölet jelenlegi európai állapotára koncentrál; a második pedig az európai együttélésre, a kultúrák közti párbeszédre, a közös értékekre és kölcsönös megértésre.
A felszólalók között lesz majd Jacques Barrot, az Európai Bizottság alelnöke; Aleksander Kwasniewski, a Tolerancia és Megbékélés Európai Tanácsának elnöke, a Lengyel Köztársaság korábbi elnöke; valamint Ioannis Dimitrakopoulos, az EU Alapvető Jogok Bizottsága kutatócsoportjának elnöke. Utóbbi a rasszista támadásokról szóló legfrissebb adatokat fogja bemutatni.
A szimpóziumon a magyarországi zsidó közösség részéről felszólal dr. Feldmájer Péter a Mazsihisz elnöke, és jelen lesz Zoltai Gusztáv a Mazsihisz ügyvezető igazgatója az Európai Zsidó Kongresszus végrehajtó bizottságának tagja.
A vallási és közösségi vezetők, továbbá a rasszizmus áldozatai arról beszélnek majd, hogyan, mi módon lehet fellépni az intolerancia, idegengyűlölet, rasszizmus és antiszemitizmus ellen.
Mazsihisz