Többarcú kisember irányította a kádári kultúrpolitikát
Forrás: Kultúra
Bemutatták a Kádár-rendszer első számú kultúrpolitikusáról, Aczél Györgyről szóló dokumentumfilmet, Varga Ágota alkotását. A premier után a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban Heller Ágnes filozófus, Schmidt Mária, Révész Sándor és Standeisky Éva történészek és Agárdi Péter, az Aczél György Alapítvány tagja tartottak kerekasztal-beszélgetést.
Heller Ágnes elmondta: Aczél tipikus felemelkedő kisember volt, „aki több arccal rendelkezett”, sokszor előfordult, hogy egy művészt segített, majd keresztezte karrierjét. Kereste a kapcsolatot az értelmiség színe-javával, véleménye szerint „mindent azért csinált, hogy jóban legyen az értelmiséggel”. Ennek alátámasztására felidézte, hogy Aczél György hívta fel Illyés Gyula írót, költőt – akihez ellentmondásos viszony fűzte – az éjszaka közepén, amikor Déry Tibor író meghalt.
A filozófus szerint a Duna Televízió és a Mozgókép Alapítvány közös filmjében Konrád György író mondta ki az Aczélhoz fűződő legfontosabb ítéletet: a Kádár-rendszerben „túl sokat akasztottak”. Aczél György annak a grémiumnak is tagja volt, amely a halálos ítéleteket is jóváhagyta, amit „nincs jogunk elfelejteni” – fogalmazott. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy az értelmiségiek közül a legtöbben a „tűrt” kategóriában voltak, azaz a Rákosi-korszakhoz képest enyhülést jelentett a Kádár-rendszer – mutatott rá.
Standeisky Éva elmondta: az aczéli időkben a párt vezető funkcionáriusai megmutatták, hogy milyen lehetőségei voltak az értelmiségieknek karrierjük építését illetően. Megemlítette, hogy Aczél 1960-ban Kassák Lajos író és képzőművésznek nem engedte, hogy kimenjen Párizsba a saját kiállításának megnyitójára, azonban az erre szóló plakátokat Magyarországon, a Kossuth Nyomdában sokszorosították. A történész hangsúlyozta, hogy Aczél György kegygazdálkodást folytatott a művészekkel, az „engedni és tiltani”, illetve az „ostor és mézesmadzag” politikájával. Ebbe a játékba azonban a nyolcvanas évek elejétől az értelmiségiek már nem mentek bele, felnőttebbeknek tartották magukat annál, hogy egy vezető politikus útmutatásai alapján alkossanak.
Schmidt Mária azt hangoztatta, hogy a filmben kevesebbet kellett volna szerepelnie a családtagoknak, és többet a korabeli, még élő egykori politikusoknak. Örömének adott hangot azonban, hogy a filmnek lesz folytatása, így sor kerülhet ezeknek a hiányosságoknak a pótlására. Kitért arra is, hogy a kultúrára szánt pénzt végső soron Aczél György osztotta a pártapparátuson keresztül. Akik elfogadták az általa diktált szabályokat, könnyebben jutottak anyagi javakhoz, hétvégi telekhez, vagy éppen útlevélhez. Akik elutasították a feltételeit, azok viszont ellehetetlenültek, „nem véletlenül mentek el az országból ennyien, és próbáltak meg máshol élni” – tette hozzá.
